A szigetország nem bővelkedik túl sok alapanyagban, hiszen leginkább csupán kókuszdió terem meg itt, az óceán azonban telis-tele halakkal és tenger gyümölcseivel, melyek az ételek alapját képezik. Az ázsiai ország azonban sok fűszert és más alapanyagot importál a közeli országokból, így nem meglepő, hogy az ételek ízvilágában is a szomszédos Sri Lanka és India hatásait fogjuk megfigyelni. Így nagyvonalakban elmondhatjuk, hogy a curry fűszer elmaradhatatlan, az ételekhez pedig leginkább rizset és roshit esznek köretnek. A roshi tulajdonképpen az indiai chapati itteni megfelelője

Ahogy említettem, az ország konyhájában kiemelt szerepet kap a kókuszdió, ételeikben sok kókusztejet, sütéshez pedig kókuszolajat használnak. Fontos fűszerek még a curryn kívül a lime és a chili, ételeik közül igen sok csípős. Az országban igen elterjedtek a turisták igényeit kielégítő nyugati ételeket felszolgáló éttermek. Találunk szép számmal olasz, francia, kínai, indonéz és arab éttermeket is, azonban nem kell aggódni, a maldív konyha is képviselteti magát. Sok helyen fizethetünk be büfévacsorára, ahol fix árért fogyaszthatunk tetszés szerint az ételsorból.

Sok étteremben szolgálnak fel levest előételként, melyek lehetnek zöldségkrémlevesek vagy különböző húsos (leginkább csirke) vagy hallevesek. A leghíresebb levesek a garudhiya nevű, miso-szerű leves tonhaldarabokkal, illetve más tengergyümölcseivel, és a híres tésztaleves. A leveseket hagymával, curry levéllel és chilivel ízesítik a helyiek.

A maldív konyhában fontos szerepet töltenek be a keményítő alapú ropogtatni valók. Ezek összességében sós ízű, kisütött falatkák, melyek készülhetnek lisztből, édesburgonyából, maniókából vagy egyéb növényekből. Ide sorolható a több fajta sült laposkenyér is,  a mas roshi nevű cipó alakú sült tészta, illetve a rákszirom, vagy a tonhallal töltött háromszög alakú falatka, az indiai samosa helyi megfelelője, melyek napközben is tápláló nassolnivalók.

Az egyik legkülönlegesebb maldív főétel a kottu roshi, ami apróra vágott csirkéből és zöldségekből készített fűszeres, pirított étel, melynek a tetejére tükörtojást tesznek. Ez az étel egyébként sri lankai eredetű. A széles választékú szószos, curry alapú ételek mellett, ha valamilyen tipikus maldív főételt szeretnénk kipróbálni, válasszuk a havaadhulee bist vagy a fish musammát. Mind a két étel maldív tonhalból készül. Az előbbi kókusz, hagyma, fokhagyma gyömbér és curry levél hozzáadásával, az utóbbi pedig koriander, kömény és kardamommal van fűszerezve. Ezen kívül grillezve is megkóstolhatjuk az ország híres tonhalát, de kérhetünk más grillezett tengergyümölcsöket is.

A maldív desszertek nem túl édesek a mi szájízünknek, de azért érdemes megkóstolni őket. Ezek is kókusz és manióka alapúak, melyet rózsavízzel ízesítenek. A desszertek mellett pedig rengeteg finom gyümölcsöt ehetünk az országban: papaya, ananász, görögdinnye és pitaja, azaz sárkánygyümölcs mindenhol megtalálható. Nem meglepő módon igen népszerűek a friss gyümölcsökből készített smoothie-k és a tej alapú shake-ek is. Természetesen itt is kihagyhatatlan a zöld vagy sárga színű, fiatal kókuszdió, melynek a levét szívószállal ihatjuk ki a gyümölcsből.

A Maldív-szigetek vallása muszlim, így alkoholt nem fogyaszthatnak az országban, de a tea és a kávé igen nagy népszerűségnek örvend. A teázás hagyományát az angolok terjesztették el a szigetországban. Az itteni teák közelsem annyira pikánsak, mint az indiai teák. Még az itteni gyömbértea is egészen lágy ízű. Reggelire a helyiek nem fogyasztanak húst, azonban szívesen esznek különböző hideg salátákat és zöldséges curryt is. Az egyik leghíresebb saláta a tonhalból, hagymából, kókuszból és chiliből készült mas huni.

Az Indiától nem messze található, 26 atollból és közel 1200 szigetből álló szigetországról mindenkinek a hihetetlen luxus jut az eszébe, nem csoda, hogy sokan tévesen azt gondolják, hogy ahhoz, hogy itt eltöltsünk egy hetet egy nagyobb lottónyereményre van szükség. Választásunk azért esett erre az uticélra, mert a koronavírus-járvány következtében olyan kevés turista látogatta meg a Maldív-szigeteket 2021 elején, hogy a restort sziget körül-belül 10%-os kapacitáson volt, az árak pedig sok hotelben a tizedébe kerültek a tömegturizmus idejéhez képest, főleg így a szezon végén, ugyanis áprilisban már az esős évszak kezdődik a szigetországban.

Fontos tudni, hogy a legtöbb sziget lakatlan, alig 200 sziget lakott, és sok resort sziget is található az országban, amik tulajdonképpen hatalmas hotelekként funkcionálnak. Itt csak a turisták alszanak, a helyiek csupán dolgozni járnak a szigetre. Mi Olhuvelit választottuk, amely a Dél-Malé Atoll, azaz szigetcsoport tagja. Ez körülbelül 60 km-re található a fővárostól, és a repülőtértől, ahová a gépünk érkezett. A hotel biztosít transzferhajót, amivel eljuthatunk Olhuveli szigetére. Mivel az itt található éttermek elég borsos árúak, így félpanziót foglaltunk, hiszen így korlátlan svédasztalos vacsorát kaptunk, csak az italért kellett külön fizetni.

A maldív-szigeteki hotelek jelképe a vízi villa, ezért mi is azt foglaltuk, bár tény, hogy költségeinket ez jelentősen megnyomta, hiszen egy ilyen szállás a tízszerese egy vízparti szobának vagy bungalónak. Cserébe azonban kapunk egy privát stéget, ahol napozhatunk, ahonnan bemehetünk a vízbe, és ahol csodálhatjuk esténként a vízi elővilágot. Rengeteg halat, cápát láttunk, de egyik este még egy óriási rájához is volt szerencsénk. Na, ezért érdemes elutazni a Maldív-szigetekre. Bár a resort szigeten akár egy hetet is gond nélkül el lehet tölteni, hiszen a hotel rengeteg programot szervez, az óceán és a természet szépsége pedig leírhatatlan, mi mégis úgy döntöttünk, hogy szeretnénk látni, hogyan élnek a helyiek, így továbbutaztunk Maafushi szigetére.

Maafushi szintén a Dél-Malé atoll szigete. A kicsit több, mint 1 km hosszúságú sziget ugye lakott, így fontos megjegyezni, hogy csupán egy kijelölt partszakaszon lehet fürdeni a turistáknak, ezt Bikini Beachnek hívják. Azonban, hogy ne érezzük magunkat egy percig sem rosszul, de a helyi muszlimokat se sértsük meg, a part mellett találhatóak hajók, azaz úszó bárok, ahol az alkohol fogyasztása engedélyezett. Egyik este mi is ellátogattunk egy ilyen hajóra, ahová kis motorcsónakkal juttattak el bennünket. Igazán izgalmas élmény volt. A búvárkodás mellett számos programlehetőség is van, én béreltem például jet-skit is, és körbekerültem vele a kis szigetet. Még egy plusz, amiért érdemes Maafushira elutazni: mind a naplemente, mind a napfelkelte bámulatosan szép itt. Másnap a szomszédos Gulhi szigetére utaztunk el, ami szintén lakott, de ez már kevésbé turisztikai. Így egy kicsit belepillanthattunk abba, hogy milyen házakban, hogyan élnek a maldívok.

Utazásunk legvégén Hulhumale és Malé szigetét fedeztük fel. A két sziget szinte össze van nőve, így egy hídon át akár busszal vagy taxival is eljuthatunk az egyikből a másikba, de természetesen hajók is járnak közöttük rendszeresen. Sajnos erre már nincsenek turistáknak fenntartott tengerpartok, így itt csak megfelelő öltözékben lehet fürdeni. Bár a víz tiszta, és a part is csodaszép, mi inkább befizettünk egy kirándulásra, melynek során egy homokpadot látogattunk meg. Az érdekes földrajzi képződményen az ember igazán Robinson Crusoe-nak érezheti magát, hiszen rajtunk kívül nem volt ott senki, és a kirándulás szervezője magunkra is hagyott egy órára a kietlen homokdombon. Így csodás fotókat készíthettünk, a túrzás körül pedig sok halat láttunk búvárkodás közben, hiszen semmi nem zavarta a nyugalmukat, így előjöttek. A partra pedig rengeteg, hatalmas korallt sodort a víz, így ezeket a hihetetlen képződményeket is közelebbről meg tudtuk szemlélni.

1. Maldív-szigetek, Malé

2. Maldív-szigetek

3. Vízi villák, Olhuveli

4. Vízi villa, Olhuveli

5. Vízi villák, Olhuveli

6. Rája, Olhuveli

7. Óceánpart, Olhuveli

8. Papagájok, Olhuveli

9. Hajó, Olhuveli

10. Bikini Beach, Mafushi

11. Jet Ski, Mafushi

12. Naplemente, Mafushi

13. Napfelkelte, Mafushi

14. Bikini Beach, Gulhi

15. Óceánpart, Gulhi

16. Central Park, Hulhumale

17. Óceánpart, Hulhumale

18. Republic Square, Malé

19. Homokpad (Sandbank)

20. Korall, Homokpad

Az argentin konyhát kóstolva nagyon nem fogunk különleges ízekkel találkozni, hiszen erősen európai vonásokat mutat. Mint tudjuk, az országot a spanyolok gyarmatosították, később pedig a 19. és a 20. században nagy számban érkeztek a területre olasz bevándorlók, így tehát nem meglepően mediterrán vonásokat mutat az argentin gasztronómia. Mivel ez egy hatalmas területű ország, melynek lakossága közel 45 millió, így nehéz külön argentin konyhaművészetről beszélni. Itt is igaz, hogy inkább latin-amerikai sajátosságokkal találkozhatunk, de azért megpróbálok pár olyan fogást bemutatni, ami kicsit argentin sajátosság.

Az argentin alapanyagok jellemzően őshonos élelmiszerek: kukorica, burgonya, édesburgonya, bab, paradicsom, rizs, illetve hús, búza és tejtermékek. A gasztronómiát meghatározza a hatalmas kiterjedésű pampa, amelynek köszönhetően az ország a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági exportőre. Mivel tengerparti ország is, így halat és tengergyümölcseit is szívesen fogyasztanak. Az olasz bevándorlóknak köszönhetően népszerű a pizza és a tészta, illetve fehérkenyeret is sokat esznek. A reggelit pedig szívesen kezdik egy francia croissant-nal.

Argentináról mindenkinek a steak jut először eszébe, így én is ezzel kezdem a felsorolást. Nem véletlenül örvend világhírnévnek az argentinok nemzeti étele. Más országokkal ellentétben Argentinában a marhahús ára nem megfizethetetlen, így nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk, ha meg akarjuk kóstolni. Különösképpen, ha a luxusétteremeket elkerülve a kis tavernákat keressük, ahol a helyiek étkeznek, miközben újságot olvasnak vagy meccset néznek a tévében. A húst és tehénbelsőségeket parázson grillezik, de időnként hal, kolbász és zöldségek is kerülhetnek a grillre. Ahogy más latin-amerikai országban, itt is népszerű a hússal töltött tésztabatyu, az empanada.

Szintén egész Latin-Amerikában szívesen fogyasztják a maté teát, de mégis leginkább Argentinában terjedt el. Tovább megyek. Akinek van argentin ismerőse, az biztosan elmondhatja, hogy barátjának szinte a kezéhez nőtt az ikonikus szívószálas pohár, amiből a teát isszák. A tea élénkítő és tisztító hatású. A matefa szárítótt és felaprított leveleiből készül, amit forró vízzel öntenek fel, de a forró napokon jégkockával hűsítik. Az italt a már említett, különleges formájú kis pohárkából isszák egy szűrős, fémszívószállal segítségével. Az ital fogyasztása egyébként nagyon messzire nyúlik vissza, hiszen a guaraní indiánok már a gyarmatosítás előtt ezt a teát itták. Az ital fogyasztása egyébként a társasági érintkezés része. Az emberek megosztják egymással a bombillájukat, tehát ha kínálnak, ezen ne lepődjünk meg! Egyébként az argentinoknál az étkezések is igen bennsőségesek, hiszen ilyenkor hosszas beszélgetések is folynak, nem csak étkeznek. Készüljünk tehát hosszú étkezésekre.

Ha az argentinok nem teáznak, akkor boroznak. A szőlőtermesztést a spanyolok honosították meg az országban. Mára pedig Argentina az 5. legnagyobb bortermelő ország a világon. Itt találhatóak a világ legmagasabban fekvő szőlőterületei, az Andok hegyein, melyeket a leolvadó hó segítségével öntöznek, ami különleges karaktert ad a boroknak. Az argentin vörösborok kiválóan illenek a steakekhez. Az elmúlt évtizedekben a sör is egyre népszerűbb lett, illetve égetett szeszt, aguardientét is fogyasztanak, ami cukornádból készül.

Ha desszertek, akkor pedig dulce de leche. A nádcukorral készített karamellizált tejkrémet egész Latin-Amerikában ismerik, és kedvelik, nem csak Argentinában, azonban ha már itt jár az ember, akkor nem hagyhatjuk ki, mert szinten mindenhol szembe fogunk találkozni ezzel az édességgel. Láttuk fagyiban, lekvárhoz hasonló kis dobozkában, öntetként süteményeken. Nem nehéz beleszeretni.

Brazília egy hatalmas ország, ahol szinte régiónként változnak a népszerű ételek. A konyha kialakulására az európai és az afrikai hatások voltak a legjellemzőbbek. Igazából nehéz külön a brazil konyháról beszélni, mert sok hasonlóságot találunk a szomszédos Argentínával, tehát mondhatjuk, hogy leginkább latin-amerikai vonásokról beszélünk. A brazil ételek legfontosabb alapja a bab és a rizs, de sok húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak. A legnépszerűbb gyümölcs a papaya, amit szerintem bárki szívesen fogyaszt majd, aki Brazíliába látogat, de mangót és maracuját is szinte bármikor ehetünk

Latin-Amerikában, főleg pedig Brazíliában rendkívül népszerű a rodizio, vagyis az úgynevezett all-you-can-eat étlezés, melynek a lényege, hogy fix árért érkeznek az ételek, addig, amíg nem jelezzük, hogy elég. Étterme válogatja, hogy ez hogyan történik. Van, ahol svédasztalos, máshol az asztalunkhoz hozzák a finom ételeket, de abból és annyit ehetünk, amennyit csak akarunk. A másik népszerű étteremfajta a comida a kilo, amely egyfajta önkiszolgáló étterem. Itt mindenből lehet szedni, ami megtetszik, és a tányér súlya alapján kell fizetni. Ha tehát a Copacabanán járunk, érdemes ezeket az eldugott éttermeket keresni, hiszen rengeteg pénzt spórolhatunk meg, ha nem egy luxusétteremben vacsorázunk. Annyi a titok, hogy egy kisebb utcába térjünk be, ne pedig közvetlenül a parton keressük az éttermeket. Itt általában helyiek esznek, turistákat nem látni. Az ételek minősége teljesen rendben van, egyetlen negatívum, hogy leginkább csak portugálul van kiírva, hogy mi micsoda, tehát legtöbbször csak az étel megjelenése alapján tudunk válogatni. De ami tetszik, kóstoljuk meg bátran! Azért egy kicsit segítek abban, hogy mi is kerüljön a tányérunkra.

Előételnek vagy az italunk mellé kaphatunk különböző sajtokat, autentikus sajtos kenyeret (pao de queijo) és sós párnácskát (empanada). A ropogós tésztába töltött sajt vagy darált hús igazán ízletes. A leghíresebb nemzeti étel a feijoada. Ez egy feketebabból és sertéshúsból készült egytálétel, melyet 24 órán keresztül főznek. Az elkészült ételt általában rizzsel fogyasztják.

Ha Brazíliában járunk, érdemes ellátogatni egy churrascariába, ahol kiszolgálás nagyon autentikus, hiszen a tűzön grillezett húsokat fémnyársakon hozzák az asztalunkhoz, és vékony szeleteket vágtak belőle a tányérunkra. A churrascaria eredete Dél-Brazíliába, a pampákra nyúlik vissza, a gauchók, azaz a dél-amerikai tehénpásztorok szabad tűzön történő grillezését idézi, akik így készítették el a marhahúst, melynek során az étel megtartotta egyedi ízét. Az elkészítési mód rövid idő alatt népszerűvé vált más régiókban is, és hamarosan nemzeti élet lett, annak ellenére, hogy a mai napig megoszlanak a nézetek arról, hogy pontosan mi is a helyes elkészítési mód. Vannak, akik a tűzifára, mások a faszénre esküsznek, vannak, akik ragaszkodnak a nyárshoz, mások a grillsütőhöz, illetve a fűszerezésben sem ért mindenki egyet. A vacsora során nem csak marhahúst és csirkét, hanem baconbe csavart húsokat, sőt, még grillezett ananászt is ehetünk. Mellé pedig választhattunk különböző köretekből és szószokból.

Ha Brazíliában járunk, mindenképpen kóstoljuk meg a Caipirinhát, ami az ország nemzeti itala. Az ital alapja a cukornádpárlat, melyet a cukornád kisajtolt levéből erjesztenek. A híres koktél egyébként Sao Paolóból származik, és kezdetben gyógyszerként fogyasztották, hiszen cukorból és citromból készül. Mostanra azonban világszerte ismert, népszerű ital lett belőle. Érdemes még megemlíteni a sok finom desszertet, amit Brazíliában megkóstolhatunk. A sütemények általában csokoládéval vannak borítva, és sok tartalmaz kókuszreszeléket is, ami végül is nem túl meglépő. Minden édes és természetesen nagyon finom!

A kenyai ételek általában kevés és egyszerű alapanyagokból készülnek de táplálóak. Jellemzően húsokból készülnek, kevés a húsmentes ételük. Nairobiban egymást érik a különböző kultúrájú éttermek, az india kifőzdék, burgerezők és a pizzériák, azonban szép számmal találunk hagyományos szuahéli éttermekete is, ahol a trandícionális afrikai ételekkel ismerkedhetünk. Ahogy láthattuk, kenyában rengeteg kis közösség él elszeparálódva, így nem meglepő, hogy jelentős eltéréseket találunk az ételeik és elkészítési módjaik között.

Azonban általánosságban elmondhatjuk, hogy a kenyai ételek szintén leginkább ragu formájában jelennek meg. A leggyakrabban itt is csirke és marhahúsból készült pörköltet találunk, ami szinte minden étterem menüjének elmaradhatatlan eleme. Ha valami különlegesebbet szeretnénk kipróbálni, rendeljünk Swahili Pilaut. Ahogy a neve is mutatja, ez a kelet-afrikai változata a pilaf nevű ételnek, aminek létezik török és indiai verzója is. A jellegzetes illatú, rizs, csirkehús vagy kolbász alapú ételek elengedhetetlen hozzávalói a különleges fűszerek. A kelet-afrikai pilau, az indiaival ellentétben nem tartalmaz curryt és nem csípős.

Az ételek mellé három fajta köretből választhatunk: rizs, chapati (a lapos indiai kenyér) és ugali. Az ugali ugye a szuahéli galuska, amely kukoricalisztből készült. A legnépszerűbb zöldségük a spenót, amit szinte minden főételhez felszolgálnak savanyúságnak, de a kelkáposzta is gyakori hozzávaló. Ezen kívül répát, babot, manióka- és édesburgonya-leveleket használnak a raguk ízesítésére. Halat jellemzően keveset fogyasztanak, inkább csak a Viktória-tó környékén és a partmenti régiókban fogyaszthatunk halételeket és tenger gyümölcseit. A köles, a cirok, a kukorica és más gabonafélék szintén fontos szerepet kapnak a kenyai konyhában.

Reggelire Kenyában is gyümölcsöket kaptunk (görögdinnye, ananász, narancs), és ez után szolgálták fel a hagyományos rántottát és virslit pirítóssal. A kenyai kávét szintén kötelező kipróbálni, hiszen nagyon jó minőségű és édes ízvilágú. Kérhetünk feketekávét és fehér kávét. A feketekávét forró vízben oldják fel, míg a fehér kávét forró tejben.

A kenyaiak nem igazán fogyasztanak chipset, csupán az angolok által kedvelt ecetes burgonyachipset találtuk meg a boltokban. Ezzel szemben a külömböző magokból nagyon-nagy mennyiség áll rendelkezésre, így egészen egzotikus dolgokat is kipróbálhatunk. Mi például currys bundájú mogyorót vettünk egy nap, illetve a kekszek közül is találtunk gyömbéres ízesítést. Azt vettük észre, hogy errefelé annyira nem szeretik az édes, túlcukrozott dolgokat. Desszertjeik nem is igazán vannak, még az éttermekben is csupán gyümölcssalátát vagy palacsintát választhattunk.

Az italok között itt is kiemelt szerepet kapnak a különböző frissen facsart gyümölcslevek, smoothie-k. Itt is a mangó a legnépszerűbb gyümölcs, de az ananász, a banán és a tamarind is kérhető a bárokban. Ezen kívül szívesen teáznak a helyiek, melyet egy hatalmas termoszban szolgálnak fel az éttermekben. Kedvelt az afrikai tea néven futó ital, illetve a masala tea. A kenyai teát már csak azért is érdemes megemlíteni, hiszen a kávé mellett a fekete tea az ország egyik legfontosabb exportcikke. Kenya Kína után a világon a második legnagyobb fekete tea exportőr. A gyömbér és kardamom hozzáadásával készülő indiai eredetű masala tea szintén megtalálható a legtöbb étterem étlapján.

Az alkoholtartalmú italok között a legnépszerűbb a sör. A kenyaiak közkedvelt söre a Tusker, amit szinte mindenhol lehet kapni, és számos plakáton, pólókon is megtaláljuk az ital reklámját. Azonban nagyon sokféle szeszből válogathatunk, melyek mind helyi termékek. Többféle brandyt és whiskyt találunk a polcokon, és az áruk is meglehetősen olcsó a mi általunk megszokott importált szeszek áraihoz képest.

Tanzániából kisbusszal jutottunk át Kenyába Namanga határátkelőjénél. A nem túl szigorú határátkelés jelentősen megnehezedett, hiszen a világjárvány következtében kértek Covid-tesztet, amit mind a tanzánok, mind a kenyaiak megnéztek. A visszalépésnél is kértek tesztet a hatóságok. Ezen kívül 50 dollárt kellett fizetni a kenyai vízumért a határon, de az egész procedúra nem tartott tovább, mint egy óra, hiszen azért elég kevesen keltek át a határon ottjártunkkor. Sofőrünk tehát átvitt a határon, majd átszálltunk egy Nairobi Sacco feliratú kisbuszba, és azzal utaztunk az ország fővárosába.

Nairobi egy hatalmas, közel 5 milliós lakosú metropolisz, Kelet-Afrika legnépesebb városa, melyben nincsen metró, csupán buszok és autók. Ennek következtében szinte állandóan hatalmas dugó áll a városban. A helyiek már megszokták ezt, így nem is sietnek sehová. Türelmesen kivárják, amíg megtelnek a buszok, amik csak és kizárólag ilyenkor indulnak el. Hogy addig se unatkozzunk, a legtöbb buszban hangosan dübörög a zene, mennek a videó egy óriási képernyőn, és egészen úgy érezhetjük magunkat, mint egy szórakozóhelyen. A buszok amúgy szinesek, és különböző filmek és egyéb trendi témák inspirálta dekorációt viselnek.

Nairobi tehát egy hatalmas, felhőkarcolókkal teli város, melyet itt-ott tarkítanak színes szépségszalonok és történelmi épületek. A város legnagyobb nevezetessége a maszáj piac, melyet hétvégenként a belvárosban, a Bíróság tőszomszédségában állítanak fel, és itt aztán minden fajta szuvenírt beszerezhetünk, de érdemes felkészülni a szinek és a hangok óriási kavalkádjára. Alkudni pedig pofátlanul kell. Itt valóban maszájok árulják kézzel készített portékáikat. Lehet kapni maszáj népviseletet, gyöngyökből készített ékszereket, kézzel festett kulcstartókat és festményeket. Nairobi nevezetessége még az Uhuru park, ami a város központjában található. A parkot ottjártunkkor éppen renoválták, de a látogatható részén a helyiek jó kedvűen pihentek. Hangulatos hely, egy kis nyugalom a folyton zsizsegő nagyvárosban.

Ha valaki mélyeben akarja tanulmányozni a maszáj kultúrát, érdemes ellátogatni egy maszáj faluba, így egy napos program során betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan élnek a helyiek. Vidéken még a mai napig láthatunk a kis falvakban sárkunyhókat, melyet a maszájok a saját kezükkel építenek, és renoválnak időről időre. Minden törzsnek megvan a saját építészeti stílusa, ám egy a közös, nincs túl sok berendezés ezekben a házakban. Ennek a kulturának a megismerésére a Bomas of Kenya Múzeum is alkalmas, hiszen itt idegenveztő segítségével tanulhatunk a maszáj kultúráról. A kenyai maszájok egyébként az ugrós táncukról ismertek, melyet egy kevés borravaló fejében szívesen be is mutatnak a turistáknak. A maszáj férfiak nem használnak hangszereket, csupán a saját hangjuk segítségével zenélnek, és tánc közben magasra ugrálnak. Ezt numbatáncnak hívják.

Nairobi másik fontos nevezetessége a Nairobi Nemzeti Park, ahol testközelből tanulmányozhatjuk az afrikai állatokat. Mivel a park hatalmas, így csupán szafariautóval látogatható, viszont így sofőrünk sok érdekes információval fog minket ellátni, és mindent megtesz, hogy a legjobb képeket készíthessük a 3 órás szafariprogramon. Nekünk Tanzánia után különösen tetszett, hogy szinte percenként haladtunk el valamilyen állatcsoport mellett, így nem volt holt idő tulajdonképpen. A háttérben pedig Nairobi felhőkarcolói igazán ámulatba ejtettek minket, hiszen csupán néhány kilométerre a belvárostól élnek ezek az érdekes állatok. Láttunk oroszlánokat, zebrákat, orrszarvúkat, gazellákat és zsiráfokat is. Sőt, még varacskosdisznók is keresztezték egyszer az utunkat nem messze a parktól. Ez a program sem volt olcsó, de azt kell, hogy mondjam, hogy abszolút megérte ide eljönni.

Visszafelé tehát ismét Tanzánia felé hagytuk el Kenyát, ahol ugyan csak pár napot töltöttük, de igazán sok élményben volt részünk. Kenya déli részén járva jól látszik a már Tanzániában található Kilimanjaro hegy hófölde csúcsa, innen csodás felvételeket lehet készíteni. Aki több időre jön, mint mi, annak érdemes ellátogatnia a Masai Mara Nemzeti Parkba is, ahol hasonló, több napos szafarin vehet részt, mint mi a Serengeti Nemzeti Parkban, Tanzániában.

1. Uhuru park, Nairobi

2. Központ, Nairobi

3. Kozmetikus, Nairobi

4. Bíroság, Nairobi

5. Maasai piac, Nairobi

6. Tömegközlekedés, Nairobi

7. Kenyai táj

8. Kiserian

9. Bomas of Kenya, Nairobi

10. Varacskosdisznók, Nairobi

11. Maasai village

12. Maszáj sárkunyhó

13. Maszáj sárkunyhó belseje

14. Ugró maszájok

15. Oroszlán, Nairobi Nemzeti Park

16. Zebrák, Nairobi Nemzeti Park

17. Bivalyok, Nairobi Nemzeti Park

18. Gazellák, Nairobi Nemzeti Park

19. Nairobi Nemzeti Park

20. Külváros, Nairobi

Tanzánia konyhájában nagyon fontos szerepet játszanak a különböző fűszerek, ami nem meglepő, hiszen az országhoz tartozó Zanzibar szigete már hosszú évszázadok óta híres a fűszereiről. A tanzán ételek időnként csípősek, de mindenképpen gazdag ízvilágúak. Nyomot hagyott rajta az országot meghódító omániak konyhája, illetve az európai étkezési szokásokból is vettek át ezt-azt. Tanzánia konyhájában jelentős eltéréseket találunk a különböző régiók között. A nagy mennyiségű indiai bevándorló hatására az indiai konyhaművészet jelentősen befolyásolta az ország konyhaművészetét, így a legtöbb étterem menüjében találunk indiai ételeket, a chapati kenyér pedig az egyik legnépszerűbb köret az országban.

A tanzániai étkezésben kiemelt szerep jut a banánnak. Érdekesség, hogy Tanzániában több, mint 15-féle banánt termesztenek, melyet gyakran használnak alapanyagként az ételeik elkészítéséhez. Ezek a banánok nem mindig édesek, így gyakran kerülnek levesekbe és pörköltekbe is, hiszen az ízük jobban emlékeztet a burgonyára, mint a mi általunk ismert gyümölcsére. Nekünk az egyik este volt szerencsénk ezt a zöld banánból és marhahúsból készült pörköltöt megkóstolni, melyet a helyiek ndizi na nyamának hívnak. Ezen kívül népszerű köret még a rizs és az ugali, amely egyfajta afrikai galuska, amely kukoricalisztből készül.

A húsok közül leginkább marhát és csirkét fogyasztanak, ünnepi alkalmakkor kerül kecske vagy bárány az asztalra. Azonban a halételeket is nagyon kedvelik. Különösen Zanzibar szigetén kóstolhatunk sok fajta halételt és tengergyümölcseit nem meglepő módon. Zanzibaron nagyon elterjedt a grillezés is, így a különböző halakat és húsokat grillezve készítik a szabad levegőn. De például tintahal-pörköltöt is kóstolhatunk a szigeten. Az ország belső területein inkább pörkölt-szerű, csirkehúsból vagy marhahúsból készített ételeket szolgálnak fel. Emellé sok zöldséget fogyasztanak, illetve főznek bele az ételeikbe. A leggyakrabban spenótot, babot és borsót használnak.

A tanzánok gyakran fogyasztanak leveseket, szeretik a zöldséglevest, de gyakran megjelenik az étlapon a híres hallevesüket is, melyet mchemsho néven találunk. Ez igazából egy húsmentes leves, amiben összefőznek különböző zöldségeket: burgonyát vagy zöld banánt, répát, padlizsánt, gyömbért, paprikát és egy sor fűszert, melyhez kis tányéron adnak csípőspaprikát és lime-ot ízesítésre. Ehhez egy másik tányéron szolgálnak fel halat, így egy teljes és tápláló ételt kapunk. Az étel Észak-Tanzániából származik, de mi például pont Dar Es Salaamban kóstoltuk meg ezt az ételkülönlegességet először.

Az étkezések között vásárolhatunk például samosat, amely a Közel-Keletről, a perzsa konyhából terjedt ez Ázsiában és Afrikában, de Tanzániában különösen nagy népszerűségnek örvend. Ez a finomság egy háromszög alakú kis táska, ami hússal és zöldségekkel van töltve. A helyiek ezen kívül szívesen ropogtatnak magokat, a kesudió különösen nagy népszerűségnek örvend errefelé. Tanzániában az egyetlen édesség a palacsinta, amit mindenhol megtalálunk. Ezt leggyakrabban maszáj mézzel édesítik, ami egy organikus, sűrű és sötét szinű méz, melyet a maszáj nők készítenek és árulnak. Ezt leszámítva inkább gyümölcsöket esznek az étkezések végén: ananászt, mangót és görögdinnyét. Gyümölcsöket még reggelire is szívesen fogyasztanak. Ezeket mint egy előételnek szolgálják fel.

Az ország ugye a Kilimandzsáró hegyről ismert, így nem meglepő, hogy a legtöbb terméküket is erről a hegyről nevezik el. Van Killimanjaro tea és sör is, amikre nagyon büszkék. Ezen kívül frissen facsart gyümölcsleveket ihatunk még az országban járva. Az első helyen természetesen a mangó áll, de egy egész listát találhatunk egyes bárokban a gyümölcsökből, amikből smoothie-t tudnak készíteni. Papaya, csillaggyümölcs, maracuja, ananász és baobab, azaz a majomkenyérfa termése, csak hogy párat említsek. Tanzániában nemigen isznak bort, de vodkából és más röviditalokból egész sor áll rendelkezésre.

Ha valaki Afrikára gondol, akkor bizonyára a jól ismert sláger sorai jutnak az eszébe. Ha ezt az autentikus élményt akarjuk átélni, akkor Tanzániába érdemes ellátogatni, hiszen ez az ország biztonságos, és itt akár részt is vehetünk egy hosszabb vagy rövidebb szafariprogramon. Tanzániába a szafarizókon kívül a hegymászók is szivesen utaznak, hiszen itt található a Kilimandzsáro, illetve az országhoz tartozik Zanzibar paradicsomi szigete. Tehát egy nagyon sokszínű országról van szó.

Tanzánia akkor vált közkedvelt turisztikai desztinációvá, mikor a covid-járvány közepén az elnök úgy döntött, hogy az országban nincs többé vírus, így bárki szabadon látogathatja korlátozások és tesztek nélkül, illetve maszkot sem kell hordani. Ez pedig nagy vonzerő azoknak, akik már szeretnének egy kicsit szabadon élni, ha csak pár hétre is. Így esett a választásunk Tanzániára. Idegenvezetőnk szerint a turizmus így is csak 5%-on tart 2021 januárjában az előző évekéhez, szóval nagy tumultustól azért nem kell félni.

Mi az Ethiopean légitársasággal repültünk Tanzániába addis abeba-i átszállással, és a Kilimanjaro reptérre érkeztünk. Aki érez magában elég erőt, az itt le is foglalhat magának egy 6 napos túrát, melynek során több kísérő és hordár asszisztálása mellett akár meg is hódíthatják a közel 6000 méteres csúcsot. Mivel mi nem vagyunk jártasak a magashegyi túrázásban, így egy egynapos túrára fizettük csupán be magunkat, hogy legalább egy kicsit átérezzük, hogy milyen érzés lehet ide felkapaszkodni. Így tehát 1800 méterről emelkedtünk 2700 méterre, majd még aznap le is gyalogoltunk. A túra nem volt megerőltető, de talán ha legközelebb erre járunk, magasabbra is felkaptatunk.

Moshi városából Arushába utaztunk, ami arról nevezetes, hogy innen indulnak a szafariprogramok. Sajnos még a legrövidebb opció is igen boros, és hiába választottuk a legpuritánabb szálláslehetőségeket a program során, bizony így is mélyen a zsebünkbe kellett nyúlni. Viszont olyan élményben volt részünk, amit soha nem fogunk elfelejteni. Minden percét élveztük a 4 napos szafarinak, és szinte minden fontosabb állatot sikerült legalább távcsővel megfigyelnünk, de a legtöbbet még fényképen is meg tudtuk örökíteni, hiszen nagyon közel jöttek a dzsipünkhöz. Láttunk tehát rengeteg zsiráfot, zebrát, gnút, gazellát és bölényt, illetve több alkalommal is találkoztunk oroszlánokkal, leopárddal és hiénákkal többek között.

Mi tehát a leggazdaságosabb túrára fizettünk be, így éjszaka a csillagos ég alatt, egy sátorban aludtunk, de cserében hallottuk a vadon hangjait, hiszen csak pár kilométerre voltak tőlünk az állatok. Idegenvezetőnk is nagyon professzionális volt, a csapat pedig, akikkel egy kocsiban voltunk a program során igazán kedves 7 emberből állt, akik a világ különböző pontjairől származnak és élnek, így igazán multikulturális környezetben töltöttük a 4 napos programot, miközben autentikus afrikai ételeket fogyasztottunk esténként. Az ár pedig tényleg mindent tartalmazott, így semmire sem volt gondunk.

Tanzániai látogatásunk utolsó részében ellátogattunk Zanzibar szigetére, ahová Dar Es Salaam pezsgő nagyvárosából jutottunk el óceánjáró hajóval. A sziget fővárosa Stone Town, ahonnan akár fél napos program keretében áthajózhatunk a Prison Island nevű apró szigetre, ahol óriásteknősök élnek, a víz pedig meleg és csodálatosan kék. A stone towni strand is rendkívül tiszta és homokos, de Zanzibar keleti oldalán találjuk azokat a nyaralófalvakat, amiket az utazási irodák prospektusaiban láthatunk. Mi Michangwiba utaztunk, ahol valóban hófehér a homok, a víz pedig égszínkék és zöld pálmafák díszítik a partot. Itt érdemes luxushotelek helyett kis bungalókban megszállni, hiszen itt sokkal személyesebb a légkör és a kiszolgálás is.

Mi tehát mindenkit bátorítunk, hogy ha teheti, látogasson el Afrikába, hiszen felejthetetlen élményben lesz része, fontos azonban megemlíteni, hogy nagyon kell vigyázni az értékeinkre, mivel nagyon elterjedt a zsebtolvajlás. Sajnos nekem is ellopták a telefonom, ami beárnyékolta az utazásunkat.

1. Serengeti Nemzeti Park

2. Zsiráf, Ngorongoro Nemzeti Park

3. Oroszlán, Serengeti Nemzeti Park

4. Leopárd, Serengeti Nemzeti Park

5. Gazella, Ngorongoro Nemzeti Park

6. Bivalyok, Ngorongoro Nemzeti Park

7. Elefántok, Tarangire Nemzeti Park

8. Maszáj, Ngorongoro Nemzeti Park

9. Szafari

10. Kilimanjaro

11. Kilimanjaro Nemzeti Park

12. Moshi

13. Dar es Salaam

14. Bungalow, Zanzibar

15. Zanzibar

16. Tengerpart, Zanzibar

17. Hajó, Zanzibar

18. Óriásteknős, Prison Island

19. Prison Island, Zanzibar

20. Naplemente, Stone Town

Aki ismeri Izrael történelmét, tudja, hogy a lakosság milyen sokszinű, hiszen a lakosság számtalan helyről vándorolt az országba. Ennek következtében pedig Izrael konyhaművészete is igazán összetettt, hiszen minden népcsoport magával hozott valamit a saját gasztronómiájából. Így az országban járva sok különböző nemzetiségi éttermet találunk, de azért vannak bizonyos mediterrán ételek, melyek szinte minden étkezdében megtalálhatóak.

Az alapanyagok között sok zöldséget találunk (paradicsom, uborka, hagymafélék, bab, padlizsán, sárgarépa, zeller stb.), illetve bőségesen kerül az asztalaikra friss gyümölcsből (citrom, narancs, gránátalma, szilva, füge, datolya). Jeruzsálemben szinte minden sarkon ihatunk frissen facsart gránátalma szörpöt, de egyszer megkóstoltuk a kaktuszlevet is. Ezen kívül elmaradhatatlanok az olajos magvak, és a szárított fűszernövények. Az ételekhez rizset, kenyeret és kecske és juhsajtot, illetve joghurtokat is használnak.

Az ételknek kósernek kell lenniük, amik a mi szemünkkel elég sok korlátozást jelent. A zsidó hagyomnyok szerint azoknak az állatoknak a húsa fogyasztható, melyket a Tóra szent irata megfelelőnek tart. Ezek tehát a birka, a szarvasmarha és a kecske húsa. Az állatokat csak engedéllyel rendelkező mészáros ölheti le, és csak olyan állatok húsát szabad felhasználni, amelyeket alaposan kivéreztettek, hiszen vért figyasztani tilos. Ezen kívül szigorúan különválasztják a hús és a tejtermékeket. Az ételek pedig csakis kóser alapanyagból, kóser edényekben készülhetnek. Érdekesség, hogy Izraelben is van McDonalds, ahol kóser ételeket készítenek. A halak akkor lesznek kóserek, ha az állatnak van uszonya és pikkelej is. Mi Tiberiasban ettünk egyszer halételt, Szent Péter halát, amely az apsoltólról kapta a nevét, és a Galileai-tengernél kihagyhatatlan fogás.

Izraelben reggelire nem fogyasztanak húst, vagyis felvágottat. A legtöbb hotelben és étteremben olyan különleges termékeket szolgálnak fel reggelire, melyeket kollektív farmokon, az úgynevezett kibucokban termesztenek. Ezek többek között tojás, zöldségek (paradicsom, uborka, olajbogyó), saláta, sajtok, joghurtok, lekvár és különböző növényekből készített krémek. Ehhez természetesen kenyeret és gyümölcslevet is felszolgálnak.

Az utcai étkezdék kínálatából nem hiányozhat sehol sem a falafel, ami még mindig az ország legkedveltebb nemezti étele, amit könnyen összeegyeztethetnek a szigorú böjti szabályokkal, hiszen nem tartalmaz húst. A fasírtgolyókat csicseriborsóból és hagymából készítik, és általában pitában szolgálják fel humusszal és zöldségekkel. A turisták pedig azért kedvelik, mert olcsó, de mégis tápláló étel. A hummusz pedig egy krémes étel, amely csicseriborsóból és szezámmmagpasztából készül olívaolaj, citromlé és fokhagyma hozzáadásával. Az étel egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világon, de a Közel-keleten járva mindenképpen érdemes megkóstolni az eredeti verzióját.

Nekünk volt szerencsénk Izraelben járni a hanuka idején, így megkóstolhattuk a híres ünnepi édességet, a szufganiot-ot. Ezt az édes, lekvárral töltött fánkot olajban sütik ki, és forrón, porcukorral hintve tálalják. Ennek a fogyasztása egyébknét nagyon hosszú időre nyúlik vissza, és a céljuk az, hogy így emlékezzenek a csodákra, melyek őseikkel történtek.

Ezen kívül még sok híres zsidó ételt kóstolhatunk meg az országban járva, de ezeket most nincs lehetőségem mind megemlíteni. Nem hasgyhatjuk ki azonban a leghíresebb babos-húsos egytálétlet, a sóletet. Ha meg akarjuk kóstolni, ezt csakis péntek este, illetve szombat délben tehetjük meg, a hét többi napján ugyan is nem készítik, betartva a hagyományokat. Nem mindegyik sólet tartalmaz húst egyébként.

A marokkói konyha talán a legváltozatosabb az észak-afrikaiak közül. Ennek oka, hogy egyszerre hatott rá az arab, a spanyol, a francia és a szenegáli gasztronómia. A marokkói konyha alapja a hús, a zöldségek és az egzotikus fűszerek. Nem ritka a sós és az édes ízek keveredése. Leginkább marha-, kecske-, bárány- és csirkehúst esznek, de galambhúst is találni erre-arra. A halételek és a tengergyümölcsei is fontos szerepet kapnak a marokkói konyhában.

Az ételek ízesítésére gyakran használnak olivaolajat, citromot és argán olajat, a fűszerek közül pedig a sáfrány, a menta, a fahéj, a kömény, a gyömbér, a koriander és a szerecsendió örvend a legnagyobb népszerűségnek, de emellett még más illatos és színes fűszereket árulnak a piacokon, mint az arab országokban. Marokkóban fontos szerepet kapnak a különböző gyógyfüvek, sokszor láttunk a városok között berber asszonyokat, akik gyógyfüveket gyűjtöttek.

A tajine tál a marokkói gasztronómia legismertebb fogása. A tipikus berber étel a cserépedényről kapta az elnevezést, amiben főzik a pörkölt jellegű ételt. A kölönleges formájú edényben lassan főzik, sőt, inkább csak párolják az ételt, ami ezáltal nem veszíti el vitamintartalmát és aromáját. Én a vegyes húsos tajine-t kóstoltam meg, ami bárányhúsból és kolbászból állt, illetve paprika, paradicsom, és különböző zöldfűszerek ízesítették. Nagyon érdekes volt, hogy a cserépedényben is szolgálták is fel az ételt, csupán a sipkáját vették le, mielőtt kihozták volna.

Kuszkusz szintén kötelező fogás, ha Észak-Afrikában jár az ember. Ez tulajdonképpen búzából, árpából vagy kölesből készült köret, melyet különböző húsokkal és zöldségekkel szolgálnak fel, de kérhetünk húsmentes kuszkuszt is. Érdekesség, hogy Marokkóban ez egy tipikusan pénteki étel, ezért a hét többi napján csak a nagyon turisztikai helyeken főzik. Nekünk a marakeshi Jemaa el-Fna téren volt szerencsénk megkóstolni, ahol napnyugtakor hatalmas ételstandokat húztak fel a semmiből, és mindenki egyszerre étkezett, a teret pedig betöltötte a nagy üstökben készülő ételek gőze. Hihetetlen élmény volt! A bátrak egyébként csigát is kóstolhatnak, hiszen csigalevest is árultak a piacon. Ezen kívül grillhalat is kapni a legtöbb étteremben.

Az országban még találunk sok arab éttermet, ahol kebabot és shawarmát ehetünk. Ha el akarjuk kerülni a turistás éttermenet, akkor a helyieket követve betévedhetünk kisebb szendvicsbárokba, ahol két szelet kenyér közé birkavirslit vagy húsgolyót kérhetünk. Igazán autentikus. Az ételekhez kérhető tipikus marokkói búza vagy árpacipó, a batbut egyébként sokkal vékonyabb, mint a pitakenyér, leginkább egy sós, összehajtogatott palacsinátára hasonlít.

Marokkóban a legnépszerűbb ital a menta tea, amely messzeföldön híres. A mentával ízesített zöldteát a helyiek a nap bármely szakaszában szívesen fogyasztják, és gyakran kínálják meg a külföldi turistákat is. Mi például az egyik szálláson kaptunk egy pohár teát vendéglátónktól, aminek nagyon örültünk. Az ízletes teához gyakran adnak aprósüteményeket is, mi is kaptunk egy kis süteményt, ami nagyon édes volt. Ezeket a kis desszerteket egyébként a piacokon lehet megvásárolni, ahol magas halomban állnak.

Desszertek gyakran kerül gyümölcs a marokkóiak asztalára, a legkedveltebb a narancs és a datolya. Az utcán is nagyon sok helyen árulnak frissen facsart narancslevet, ami nagyon jól esik a forróságban. Ezen kívül sokféle rendkívül édes, mézes-mandulás süteményük van, amit érdemes megkóstolni. A marokkóiak reggelire esznek palacsinát, de ez egyáltalán nem olyan, mint az általunk ismert sütemény, hiszen a marokkói palacsinta, azaz a baghrir inkább szivacsszerű, lyukacsos, és búzadarából készül. Ilyet se sűrűn kóstolhat az ember!

A spanyol konyhaművészetnek római, mór és zsidó gyökerei vannak, melyet az amerikai kontinensen történt hódítások során szerzett zöldségekkel bővítettek. Mivel az ország nagy részét körbeöleli a tenger, így gyakori alapanyagok a halak, és a különböző tenger gyümölcsei, de sok húst is fogyasztanak. Mivel szintén egy nagy területű országról beszélünk, így itt is minden régiónak meg van a maga specialitása.

Az ország egyik legismertebb étele a paella Valencia tartományához kötődik. A rizses egytálételt több féleképpen el lehet készíteni. Az eredeti verziót sáfránnyal szinezik sárgára, de van fekete változata is, amit a tintahal tintája szinez sötétre. A híres valenciai paella csirke és nyúlhúsból készül, de majdnem ennyire népszerű a tengergyümölcseiből készített változata, illetve a vegyes, melybe mindenből kerül egy kevés. Rokon étel a fideuá, amelyhez sáfrányos tésztát használnak alapanyagként. Szintén Valenciához kötődik a horchata nevű ital. A finomság mandulatejből készül, és kellemesen hidegen szolgálják fel.

Andalúzia büszkesége a gazpacho, a hideg, sűrű leves, amely tökéletes a forró nyári napokon. Az elkészítése is rendkívül egyszerű, hiszen csak összeturmixolnak hozzá egy kevés paradicsomot, paprikát, fokhagymát és uborkát, majd egy kis időre hűtőbe teszik az ételt, mielőtt fogyasztják. Szintén híres andalúz termék a sherry. A leghíresebb sherry Jerez városából származik.

Ha már a levesekről beszélünk, az északi hűvösebb éghajlatú Galíciában szívesen fogyasztják a caldo gallego nevű zöldséglevest, amelybe alkalmanként kolbász vagy szalonna is kerülhet. A régió másik büszkesége a polip, amit feldarabolva, olajos szószban tálalnak fel, és kenyérrel fogyasztanak. Desszertnek kérjünk Santiago tortát, ami egy nagyon finom mandulából készített sütemény. Szintén ikonikus étele Galíciának a tetilla nevű lágy, krémes sajt és az empanadas péksütemény, amit akár két étkezés között is fogyaszthatunk. Katalónia régiójának leghíresebb desszertje a crema catalana. A finomság tojássárgából készült krémből áll, melynek felszinét karamellizált cukorral borítják.

Egész Spanyolország területén fogyaszthatjuk a híres tortilla de patatast, amely egy tojásból és burgonyából készült omlett. Ezt általában tapas-ként szolgálják fel. A tapas tulajdonképpen kis falatkát jelent, amit kisérőnek kérhetünk a bárokban az italjaink mellé. A tortilla de patatast is először Navarra tartományban említik, de a navarraiak a tapast is magasabb szintre emelték, hiszen itt már nem csak kis falatkákat kapunk a bárokban. Ezek az ételek kimerítik a műalkotás fogalmát. Át is nevezték az ételt pinxosnak, nehogy valaki is összekeverje őket a mezei tapas-szal.

Ahogyan Madrid neve összefonódik a callos-szal (pacalpörkölt kolbásszal), Asturia régiója pedig a fabadával (híg babfőzelék kolbásszal) és az almaborral, úgy kötelező Kantábriában járva panírozott tintahal karikát kérni ebédre vagy vacsorára. Rioja tartománya a leghíresebb bortelmelő területe az országnak. Az igazi riojai bor vörös és testes, ami jól passzol a régió specialitásaihoz, a tőkehalhoz és az édes, fahéjas bundáskenyérhez, amit biztosan nem találunk sehol máshol a világban. A Kanári-szigetek kedvelt étele a rizsből, tükörtojából és paradicsomszószból álló arroz a la cubana, ami, ahogy a neve is mutatja, szigetországi eredettel rendelkezik.

Természetesen sok olyan étel van, ami az egész országban nagy népszerűségnek örvend. Spanyolországban bárhol megkóstolhatjuk a jamon serranot, ami egy nagyon vékonyra szeletelt sós, nyersen felszolgált sonka, amely a spanyol verziója az olasz prosciuttónak. Végezetül pedig a személyes kedvencem, a chocolate con churros. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a sűrű, forró csokihoz felszolgált érdekes formájú fánk egy desszert, mivel egész nap lehet kérni a bárokban, de valójában a spanyolok ezt reggelire fogyasztják.

Az Egyesült Arab Emírségek multikulturális társadalmának köszönhetően az ország gasztronómiája is rendkívül színes napjainkban. Nagyban hatott rá a szomszédos országok konyhája, például az ománi, de közel-keleti és tipikus ázsia vonásokat is megfigyelhetünk benne. Mivel egy muszlim országról beszélünk, így első sorban fontos megemlíteni, hogy ők nem fogyasztanak disznóhúst, illetve alkoholos italokat. Hasonlóan a kóser szabályokhoz, a halal étkezésben is tilos a vér fogyasztása, és az olyan állatok húsa is tiltott, aminek karma van, vagy húst ezik. Ezen kívül az alapanyagok feldolgozását is jelentősen korlátozzák, az elkészítési módot pedig szigorúan szabályozzák.

Az alapanyagok közül a legfontosabbak a hús, a gabonafélék és a tejtermékek. A húsok közül legnépszerűbbek a bárány és a birka, de azért néha esznek csirkét és borjút is. Emellett gyakran kerül hal, tengergyümölcsei, illetve zöldség az asztalra, például paradicsom, uborka, cukkini és padlizsán. A fűszerek közül leginkább sáfrányt, kakukkfüvet, kardamomot és kurkumát használnak az ételek ízesítésére, a köretek közül a rizs és a lapos kenyér a legnépszerűbb. A sok egzotikus gyümölcs közül a datolya és a mangó a legtipikusabb errefelé.

A népszerű előétel, illetve szósz a szezámmagból készült tahinimártás, illetve a zatar nevű, zöld színű fűszerkeverék, amely kakukkfűből, oregánóból és más zöldfűszerekből készül. Ehhez is pirított szezámmagot kevernek, ami a különleges ízét adja. Ezt például gyakran használják péksütemények ízesítésére is. Szintén sok helyen kérhetünk taboulét, ami hagymából, paradicsomból, búzadarából, petrezselyemből készült saláta, melyet borsmentával, citromlével és olívaolajjal ízesítenek. Ezt elsősorban előételként fogyasztják, de köretnek is lehet kérni főételek mellé. Ez egy magas rosttartalmú, és igazán tápláló étel.

Kezdvelt étel a shawarma, amely kicsit emlékeztet a világhírű gyrosra, hiszen a húst itt is nyárson sütik. Leggyakrabban bárányt vagy csirkét kérhetünk az ételbe, de esetenként marhát vagy pulykát is választhatunk. A húst egy vékony lepénybe teszik paradicsom, hagyma, saláta, hummusz, tahini szósz és egyéb savanyúság mellé, majd a lepényt feltekerik. Azért is népszerű ez az étel, hiszen akár útközben is fogyaszthatjuk a közkedvelt street foodot.

Mivel ugye alkoholt csak igen ritkán és szigorú körülmények között fogyaszthatnak, így előtérbe kerülnek a nem alkoholos italok. Gyakran isznak tehát a kávét és a teát, melyeket izgalmas fűszerekkel tesznek egyedivé. Ilyen például a kardamom, a menta vagy a sáfrány. Emellett érdemes kipróbálni a nekünk igen egzotikus 100%-os gyümölcsleveket. Mi szinte minden nap ittunk mangólevet, de kóstoltunk guava nektárt is, de friss ananász és narancslevet is lehet kapni, amit az szemünk előtt préselnek. A desszertek között is bőven akadnak finomságok, amiket érdemes megkóstólni. Az egyik legnépszerűbb édesség a luqaimat, amely olajban kisütött kis gombócok, melyeket szezámmagban forgatnak meg, és datolyamézzel édesítenek. A másik, amit érdemes megkóstolni a mehalabiya. Ez egy rózsavízzel és pisztáciával ízesített puding.

Ugye már említettem, hogy az Emírségek népessége nagyon vegyes, így a multikulturális országban rengetek indiai, libanoni és más ázsiai éttermet találunk, de a helyi éttermekben is találhatunk például falafelt, currys csirkét, vagy bárány kebabot. Ez teljesen megszokott. Dubajban az emberek leginkább a plázákban járnak vacsorázni, hiszen ott hatalmas az étteremválaszték, így mindenki megtalálja a kedvére való konyhát. Nekünk nagyon érdekes volt látni, hogy a muszlim hölgyek, akik nikábot, vagyis arcot eltakaró kendőt viselnek, az étkezéshez sem veszik le a ruhadarabot, hanem minden falat előtt elhúzzák a szájuk elől a fátylat. Nekik ez így természetes.

Az angol konyháról sokaknak nincs túl jó véleménye. Azt mondják, hogy az ételek igazán fűszeresek, és túlontúl egyszerűek. Pedig a középkorban még igazán nagy tisztelet övezte az angol konyhaművészetet. A gyarmatokból hozott egzotikus fűszerek és a szomszédos francia behatás miatt egy időben egészen színes volt az ország gasztronómiája, ami a 20. században a két világháború között változott meg. A kevés alapanyag és a fűszerek hiánya egyenesen hozta magával a kedvezőtlen megítélést. Most azonban az ország multikulturális sokszínűsége az angol menüt is megszínesíti. Az ázsiai ételek egyre jobban bekerülnek az éttermek menüibe, de természetesen a hagyományos fogások sem tűnnek el.

Az angol konyha legismertebb fogását szinte bármilyen étteremben vagy pubban megkóstolhatjuk, ami nem más, mint a mindenki által jól ismert Fish&Chips. Azt hiszem a rántott tőkehalból vagy lepényhalból és krumpliból készült ételt nem is kell nagyon bemutatni éppen ezért. Bár érdekesség, hogy rántott hal már a Twist Oliver című regényben is említésre került, de csak a XIX. században terjedt el igazán. A halat egyébként sörtésztában sütik ki. A gyakran elvitelre kért ételt az angolok újságpapírba szokták csomagolni, és régen szigorúan kézzel ették, de ma már favillát. illetve mártogatós szószt is kaptunk hozzá. Az íze pedig rendkívül finom szóval azért mindenképpen érdemes megkóstolni.

A másik népszerű és jól ismert étel az English Breakfast, azaz a hagyományos angol reggeli. Általában 4-5 összetevőt tartalmaz; a leggyakrabban bacon szalonnával, kolbásszal, paradicsomos babbal, gombával és természetesen tükörtojással találkozunk, amennyiben Angliában szállunk meg egy panzióban. A reggeli annyira bőséges, hogy egész napra erőt ad. Ennek eredete az, hogy Angliában évszázadokon át a reggeli és a vacsora volt a két fontos étkezés. Az English Breakfast ezért lett népszerű az ipari forradalom után a fizikai munkások körében.

Ezután már elképzelhetetlen lenne, hogy pár órával később ismét egy nehéz ebédet fogyasszanak el, így az angol ebéd általában csak egy szendvics és egy kis adag burgonyachips, valamint egy kis üdítő. Ezt az emberek könnyen magukkal vihetik a munkahelyükre, a gyerekek pedig az iskolába. Különösen népszerű a háromszög alakú toast kenyérből készített, előre csomagolt szendvics, melyek húsokat, halat, tojást, zöldséget és salátát is tartalmazhat.

Az angol sörök azonban sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az ország gasztronómiája. Anglia sörfőző nemzet, melynek hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza. A legismertebb a felső erjesztésű sör, azaz az Ale, amely a legősibb sörök közvetlen leszármazottja, érlelése pedig szobahőmérsékleten történik. Az országban rengeteg pubot találunk, ahol a sör mellé különböző ételeket is lehet fogyasztani. Ahogy Nyugat-Európa több országában, így természetesen Angliában is nagyon népszerű az almabor, másnéven cider, amit az itteniek nagy előszeretettel fogyasztanak. Ahogy a neve is mutatja, almából készül, és kicsit erősebb, mint a sör. Azonban, ha italokról van szó, a tea az angol kultúra legfontosabb eleme. Bár manapság már nincs kötelező jellegű ötórai teázás, tejszínnel készített tea még mindig népszerű. Desszertnek pedig gyümölcstortát, gyümölcslepényt és aprósüteményeket fogyasztanak.

Az említett ételeken és italokon kívül természetesen még sok egyebet lehet találni és kóstolni, ha az ember Angliában jár. Azt mindenképpen cáfolom, hogy az angol konyha sótlan lenne, igenis lehet finomat enni; sok zöldséget és halat is fogyasztanak, úgyhogy nem kell félni tőle. Az elszaporodó indiai és egyéb ázsiai éttermek pedig igazán változatos alternatívát kínálnak.

Ahogy Svájc maga is több részre oszlik a különböző nyelvet beszélő csoportok révén, így a különböző kantonok gasztronómiájában is éles elhatárolódást tapasztalhatunk. Az ország konyhaművészetét erősen befolyásolta a szomszédos francia, német és észak-olasz konyha. A hagyományos svájci ételek alapját egyszerű alapanyagok alkotják, elkészítésük pedig meglehetősen egyszerű. Népszerű hozzávalók a burgonya és a híresen jó minőségű svájci sajt. A leghíresebb svájci sajtok az emmentali illetve a gruyere-i. Emellett húsételeket is szívesen fogyasztanak, illetve különböző zöldségeket és tojás. A hideg klíma miatt a svájci ételek javarészt táplálóak és melegek.

Az első, és legfontosabb svájci éltel a fondü, azaz az olvasztott sajt, amely Svájc francia részéről származik. A sajtot egy kerámiaedényben szolgálják fel, ami alatt egy kis égőt találunk, így biztosítva a megfelelő hőmérsékletet. Az igazán jól elkészített fondü kellemesen meleg, de nem égetően forró. Egy másik tányéron kicsire vágott kenyérkockákat kapunk, illetve néhol krumplit és zöldségeket is kaphatunk, melyet belemártogathatunk az olvasztott sajtba. Az olvasztott sajthoz kivállóan illenek a svájci fehérborok. Szintén svájci finomság a raclette. Az étel neve a kaparni francia szóból származik, hiszen régen régen a svájciak az egész sajtot a tűz elé helyezve olvasztották, majd innen borították a tányérokra azt. Burgonyával, zöldségekkel és kenyérrel fogysztják.

A svájci németek nemzeti étele a röszti. A közkedvelt éltel lereszelt főtt krumpliból készítik némi fűszer és tojás hozzáadásával, de természetesen rengeteg változata létezik. Néha köretként fogyasztják, máskor pedig magában. Gyakran tesznek olvasztott sajtot is a röszti tetejére, és így kerül a sütőbe. Esetenként még almát is tesznek bele, ami igazán pikáns ízt ad az éltelnek. Szintén Svájc német ajkú kantonjaiban találhatunk többfajta sült és főtt kolbászt, melyeket zsemlék vagy más burgonya, esetleg nokedli mellé szolgálnak fel. Érdekes módon az étteremben még ehhez az ételhez is kaptam almalekvárt ízesíteni. Zürich nemzeti éltele a borjútokány, melyet gombás, tejszínes szósszal öntelek le, és leggyakrabban röstivel vagy tésztával, esetleg rizzsel szolgálnak fel.

Svájc olaszok által lakott területein természetesen az olasz gasztronómiából ismert ételeket találunk. Ticino kanton éttermeiben pizzát és tésztát szolgálnak fel, de népszerűek a különböző rizottók. Az egyszerű éltelnek szintén sok változata létezik. Találunk gombás, csirkés rizottót is az étlapokon, de az ikonikus svájci étel a sáfrányos rizottó. A sáfrányt Valais kantonban termesztik. Érdemes megkóstolni.

Kevesen tudják, hogy a híres cordon blue, a rántott borjú vagy disznóhús sajttal és sonkával a közepén, szintén svájci találmány, ahogy a műzli is. A népszerű reggelit Dr. Maximilian Bircher-Brenner fejlesztette ki a betegeinek az 1900-as években. Úgy vélte, hogy a gabonafélék és a gyümölcsök fogasztása reggelire jótékony hatású lesz.

A desszertek között először is a világhíres svájci csokit kell megemlíteni, melyet gyakran fogyasztanak olvasztott csoki formájában, illetve az Ovomaltine csokiitalt, ami szintén Svjácból indult hódítóútra. Ennek a mai változata a Nesquik. Nekem azonban a személyes kedvencem az Appenzell kantonból származó lágy mézeskalács, a Barli Biber. A sütemény mindössze méz, liszt és cukorból készül, de az íze igazán különleges.

Az alkoholos italok között találunk több fajta helyi sört, a borok közül a legjobb minőségűek Valais kantonban készülnek, illetve finomak a ticinoi merlotból készített borok is. Az abszint szintén svájci eredetű ital. Az égetett szesz ánizsból készül, alkoholtartalma pedig nagyon magas. Eredetileg zöld színű, de manapság találni színtelen változatot is belőle.

A skandináv konyha az egyik legkevésbé ismert terület az európai gasztronómián belül, de egyes fogásai egyre nagyobb ismertségre és népszerűségre kezdenek szert tenni napjainkban. A svéd konyha egészen a vikingekhez nyúlik vissza. A fogásaikat már akkoriban is a füstölve, pácolva és sózva készítették, hiszen úgy kellett elkészíteniük az ételeket, hogy az sokáig kitartson, hiszen a téli hónapokban nehéz volt élelemhez jutni

A svédek a hosszú, hideg telek miatt kevés zöldséget fogyasztanak, de annál több halat és húst, a csirke viszont ritkaságnak számít. A vitamint ezért bogyós gyümölcsökből igyekeznek pótolni, melyekből lekvárt és mártásokat készítenek. Szeretik a gyökérzöldségeket, főleg a krumplit, ami gyakori köret. Az ország erdeiben sok gomba is terem, így ezeket is gyakran fogyasztják. Általában háromoszor étkeznek egy nap, nap közben pedig előszeretettel isznak meg egy-egy kávét péksütemény kíséretében.

A svéd konyha legikonikusabb fogása a svéd húsgolyó, aminek az alapanyaga lehet sertéshús, borjú vagy marha. Darálthúsból, hagymából, tojásból, tejből és zsemlemorszából formázzák a gombócokat, melyeknek a különleges ízét a szerecsendió adja. A mártással leönött húsgolyót bogyós gyümölcslekvárral és burgonyával szolgálják fel. Azonban tésztaételekhez is bátran párosítják. A svédek kreatívságát jellemzi a pytt i panna nevű étel is, amely lényegében a maradékokból főzött egytálétel. A hozzávalói tehát krumpli, egy kis hús, tükörtojás, cékla, olaj, illetve bármilyen zöldség.

A svédek másik nemzeti étele a hering. Ez a legnépszerűbb halfajta az országban, amit sokféleképpen készítenek; marinálják, savanyítják vagy sütik. Sok lazacot is fogyasztanak, amit citrommártással esznek, illetve kedvelt a rákos szendvics is. A svédasztal szintén svéd találmány. A történetéről annyit tudni, hogy a XIV. században jelent meg először az országban a különböző fogásokat kínáló állóbüfé. Ez magában foglalja a különféle halakat, illetve kenyereket és sajtokat.

A svéd kenyér elengedhetetlen része a reggelinek is. A kenyér magas rozstartalmú rizslisztből készül. A készítése 500 éves hagyománnya bír, az alakja pedig kerek vagy háromszög alakú. Érdekesség, hogy ez a kenyér a sütéstől számítva akár egy évig is eláll. Hozzá sajtot, kaviárt, felvágottat esetleg tojást esznek. Népszerű még a ropogós lapkenyér is, illetve a zabkása, amit tejjel és lekvárral társítanak.

Svédországban fontos étkezés a délutáni kávézás, ez számukra egy igazi szertartás. Ilyenkor egy nagy bögre kávét kell inni, amihez gyakran fahéjas csigát is esznek. A kelt tészta alapon nyugvó tekercset fahéjas cukorral töltik. Ezt természetesen nem csak délután lehet enni, vannak, akik reggelire fogyasztják. Karácsonykor pedig gyömbéres kekszet esznek a svédek. A desszerteknél meg kell említeni a cukorkákat is, amit a svédek szombatonként bűntetlenül fogyasztanak. Ilyenkor egy átlagos 4 fős svéd család körülbelül 1,2 kg édességet fogyaszt. A legtöbb boltban találunk ilyen cukorkáspultot, ahonnan egy zsákba válogathatunk a rengetegféle edességből, majd a zacskó súlya alapján kell fizetni érte. Svédországban sok fajta tortát is lehet kósolni, ezeknek mind elég magas a cukortartalma.

Az italoknál már említettük a kávét. A svédek a 6. legnagyobb kávéfogyasztó ország a világon. Szinte hihetetlen, de évente több, mint 8 kiló kávét fogyasztanak fejenként. A skandinávok főként hétvégenként isznak alkoholt. Az alkoholos italok közül a sör és az almabor a legnépszerűbb, de ottlétemkor körtebort is ittam. Fontos még megemlíteni az aquavitet, amely burgonyából és gabonafélékből párolt gyógyfüvekkel ízesített jéghideg pálinka. A nem alkoholos italok közül pedig a julmust nevű italt kell megemlíteni, amit csak ritkán, karácsony környékén lehet kapni. Ez egy kólaízű üdítőital.

A török konyhaművészet rendkívül változatos, aminek az egykori hatalmas Oszmán Birodalom multikulturális környezete az oka. A birodalom egykor az Arab-félszigettől egészen a mai Algériáig terjedt, így a konyhája egyesítette a területén élő népek ételeit és elkészítési módszereit. Így egyaránt hatott ár a közel-keleti, a közép-ázsiai és a görög konyha is.

A legfontosabb alapanyagok a padlizsán, a paprika, a hagyma, a lencse, a bab, a paradicsom, a fokhagyma és az uborka. A törökök sok kenyeret (pita) fogyasztanak az ételeikhez, de gyakori köret a rizs és a bulgur. A legnépszerűbb hús a bárányhús, amit leggyakrabban pácolnak és grillenzek. Gyakran fogyasztanak juhtejből készített sajtokat és joghurtokat is. A törökök sok gyümölcsöt fogyasztanak; a legkedveltebbek a szőlő, az őszibarack, a cseresznye, a sárgadinnye, a füge és a ringlószilva. Szintén népszerűek a különböző magvak és diófélék, köztük például a napraforgómag és a pörkölt csicseriborsó. Az ételeik meglepően fűszeresek, gyakran használnak paprikát és borsot az ételek fűszerezésére.

A leghíresebb török étel, amit mindenki ismer az egész világon a görög gyros török változata, a kebab. A döner kebabot napjainkban pitában szolgálják fel. Az iskender kebab a döner kebab egyik újonan feltalált formája, amit érdemes kipróbálni. Ez hosszú csíkokra vagdalt birkahúsból készül, és paradicsomszósszal leöntve tálalják. Szintén egyre népszerűbb és ismertebb a lahmacun, ami egy pizzaszerű, vékony tésztájú paradicsomos és darált húsbóél készült étel, melyet feltekerve kell fogyasztani. Egymásik tányéron zöldségeket is kapunk hozzá. Ha Törökországban járunk, mindenképpen kóstoljuk meg a simit szezámmagos kenyeret, amit még ma is árulnak az utcákon, és nagyon olcsó, laktató finomság két étkezés között.

Egy másik rendkívül finom török étel a menemen, ami egy lecsószerű hagyományos főétel. Ezt elkészíteni sem nehéz, és mivel nagyon laktató és olcsó, így Törökországban minden társadalmi réteg kedvence. A legfontosabb alapanyagai tojás, paradicsom és zöldpaprika, de a készítőjétől függ, hogy még mit tesz bele, illetve hogyan fűszerezi. Leggyakrabban kenyérrel tálalják.

A törökök nagyon sok desszertet ismernek, amelyek általában meglehetően édesek a külföldiek számára. A legismertebb desszertjük a baklava, amely nem csak Törökországban ismert, hanem számos közel-keleti és balkáni ország konyhájában is megtalálható, akik mind a saját hagyományos édességükként tartják számon a rétestészta-féle dióval vagy pisztáciával töltött édességet, melyet mézzel és cukorral ízesítenek. A másik legtradícionálisabb török édesség a lokum, nemzetközi néven Turkish Delight, amely keményítőből és cukorból készül, és citrommal vagy rózsavízzel édesítik. Számos ízben kapható; mogyorós, pisztáciás, fahéjas, mentás és gyümölcsízű változata is van a kockára vágott, zselészerű édességnek.

Az italok közül a legfontosabb a fekete tea, amit különleges, harang alakú üvegpohárban szolgálnak fel. Ezt rendszerint cukorral isszák. Ezt a teát a nap bármelyik szakában kérhetjük, szinte bármilyen éttermben vagy vendéglátóhelyen megtaláljuk. A török feketekávét egy hosszú nyelű rézedényben (dzsezva), cukorral együtt főzik, majd a zaccal együtt csészékbe töltik, és tej nélkül fogyasztják. Így a megmaradt zaccból akár jósolni is lehet. Fontos még megemlíteni az ayrant, ami egy híg, sós ízű joghurtital, és remekül illik a legtöbb török főételhez. A raki jellegzetesen ánizsízű alkoholos ital, melyet az alacsonyabb alkoholtartalom elérése miatt vízzel szoktak higítani, melynek eredménye egy tejes, fehér színű ital. Természetesen ezeken kívül még számos étel és ital található a török konyhaművészetben, amit érdemes megkóstolni, ha Törökországba látogatunk.

A szerb és a magyar nép ízlése és konyhája nagyon sokban hasonlít egymásra, hiszen ott is rendkívül népszerűek a fűszeres ételek és a sültek, illetve a sütemények között is több hasonlót találunk. Ez nem véletlen, hiszen a két ország történelme összekapcsolódik. A szerb konyhaművészetre azonban szintén nagy hatást gyakoroltak más balkáni nemzetek, így nem meglepő módon a volt Jugoszlávia utódállamaiban jellemzően hasonló nevű és ízű ételeket találunk. Szerbia szintén vett át ételeket és ízeket a mediterrán régióból és a török hódoltság is az ország konyháján hagyta a nyomait. Ez pedig egy igazán érdekes elegyet alkot.

Hozzánk hasonlóan sokféle zöldséglevest fogyasztanak, de húslevest és halászlét is főznek. Ezeket leginkább ebédre, a főételek előtt eszik, ahogy mi is. A főfogások általában húsételek; különböző pörköltek és sültek gyakran kerülnek az asztalra Szerbiában. Leggyakrabban sertést, bárányt és kecskét készítenek el. A gulyást ők is szívesen fogyasztják, de ezen kívül még találunk több hasonló ételt is.

Ahogy más Balkán országokban, Szerbiában is nagyon népszerűek a grill ételek. Szinte bárhol lehet kapni grillhúst. Különösen híresek a leskovaci grillezett specialitások. Ezeket a húsokat általában vegyesen szolgálják fel egy nagy tálon, de lehet kérni külön is, ilyenkor kenyérrel szolgálják fel. A pljeskavica és a csevapcsicsi nemzeti ételnek számít Szerbiában. Míg az utóbbi a Balkán-félsziget többi országban is nagyon népszerű, a pljeskavica, a fűszeres húspogácsa leginkább Szerbiában, Boszniában és Horvátországban örvend nagy népszerűségnek. A húspogácsa leginkább disznóhúsból készül, de néha bárányból vagy marhahúsból. Az éttermekben a helyiek hagymával és zöldségekkel, a talponálló büfékben pedig, ahogy említettem kenyérrel fogyasztják a legszívesebben, ezért kiváló utcai csemege is lehet.

A szerbek egyébként rendkívül sok kenyeret fogyasztanak, melynek vallási gyökerei is vannak, de a vendégeket is szívesen kínálják kenyérrel. A leggyakrabban fehér kenyeret esznek, de a péksütemények is kedveltek: a kifli és a perec szavuk mellesleg a mienkből ered. A grillételekhez általában tejszínes szószt is adnak vagy ajvárt. A húsételekhez kiválóan illik az ajvár. Az ajvár paprikából, padlizsánból és fokhagymából készített mártás. A mártás egyébként más országokban is közkedvelt a Balkán régióban, de Szerbiában fogyasztják és készítik a legtöbbet. Szinte hihetetlen, de Szerbiában évente 640 tonna ajvárt készítenek. A paprikától függően lehet édes vagy pedig csípős.

A desszertek között fontos megemlíteni a pitát, ami tulajdonképpen a mi rétesünknek a határon túli változata; és szintén számtalan ízű verzió létezik belőle, akárcsak nálunk: almás, szilvás, diós stb. Illetve rendkívül népszerű a palacsinta is, aminek még a neve is rendkívül hasonlít a miénkre. A szerbek is szeretik az erős italokat. Az ő verziójuk a mi szilvapálinkánkra a Slivovica. A szerbek az éves szilvatermés 70%-át használják fel az elkészítésére. A nem alkoholos italok között érdemes megemlíteni a Knjaz Milos márkájú ásványvizet, ami szerb márka. Kávéból pedig leginkább török kávét, vagy másnéven zacckávét isznak, amihez mindig jár egy pohár víz is.

Bár a szerb konyha nekünk nem tartogat sok egzotikumot, és az összetevők is ismerősek számunkra, mégis az elkészítésük és a minőségi alapanyagok igazán egyedivé teszik őket. A szerbiai Bácska megyéről (Novi Sad, azaz Újvidék és környéke) azt tartják, hogy az ország éléskamrája, hiszen itt szinte minden megterem. A szerbiai vendéglőkben biztosan a legjobbat kapjuk mindenből, így érdemes átutazni a határon túlra.