Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Peru gasztronómiája

2021. december 06. - szaz orszag

Peru gasztronómiája nekünk kissé ismeretlen lehet, azonban Latin-Amerikában annyira kedvelik a perui ételeket, hogy több szomszédos országból csupán azért járnak át a turisták, hogy egy jót egyenek. A perui ételek igen fűszeresek és karakterisztikusak, gyakran használnak fokhagymát, chilit és lime-ot a helyiek. A perui konyha erdetete a nagy múltú inka népig vezető vissza, de természetesen számos európai hatás is érte. A szomszédos népektől pedig szintén vettek át bizonyos ételeket az évszázadok során.

 

A legfontosabb perui alapanyag a burgonya. A helyiek szerint közel 4000 fajta burgonya terem az országban, így nem meglepő, hogy ez a legtöbb étel hozzávalója. A quinoa nevű gabonaféle szintén gyakran megjelenik, köretként vagy levesben fogasztják leginkább. A kukorica, hasonlóan sok más latin-amerikai országhoz, Peruban is igen nagy népszerűségnek örvend. A peruiak sok húst fogyasztanak, a tengerparton pedig rengeteg halételet kóstolhatunk meg.

 

Peruban a legtöbb vacsora vagy ebéd levessel kezdődik. A perui levesek nem tartalmaznak húst, viszont igen sok tésztát, rizst esetleg gabonaféléket tesznek bele a helyiek. Ha nem szeretnénk levest, megkóstolhatjuk a ceviche perui változatát, amely nekem személy szerint a kedvencem volt Latin-Amerikában. A marinált, nyers halakból készült étel perui változata igen fűszeres, hagymával, chilivel és lime-lével szolgálják fel. Egy másik híres előétel a papa a la huancaina. Ez főtt burgonya csipős sajtszósszal leöntve, és salátával felszolgálva.

img_20211113_123819.jpg

A föételek között iganán érdekes fogásokat találunk. A perui konyha legkülönlegesebb fogása a sült tengerimalac. A turistákat sokkolva az állatot egyben szolgálják fel, a fejét is meghagyva. Az íze nem különösebben izgalmas, de biztosan életre szóló élmény megkóstolni. A másik ikonikus étel az alpaka-steak. Fontos megjegyezni, hogy mivel az állatokat a szőrükért tartják, így leginkább az idősebb alpakák húsát szolgálják fel, így itt is inkább az élmény miatt érdemes az ételt megrendelni, nem pedig az íze miatt. A harmadik perui főétel, amit ki kell próbálni a lomo saltado, ami tulajdonképpen sült marhabélszín. Nekem ez az étel igen ízlett, hiszen a sok hagyma és paradicsom miatt igen karakterisztikus íze volt.

img_20211105_193607.jpg

A leghíresebb perui ital a pisco, amely egy 40% alkoholtartalmú borpárlat. Van ugyan, aki magában fogyasztja, de a helyiek legtöbbször koktélként lime hozzáadásával isszák. Ezt hívják Pisco Sour-nak. Létezik maracujáa verziója is, ezt is érdemes megkóstolni. Az alkoholmentes üdítőitalok közül a legtöbbet a sárga színű, tutti-frutti ízű Inka Colából fogyasztjak, ami Peruban népszerűbb, mint a Coca Cola. Igazán különleges a chicha morada is, amely annak ellenére, hogy egy speciális fajta kukoricából készült ital, íze mégis igen édes, így jól illik szinte bármilyen főétel mellé. 

Ha Peruban járunk, feltétlenül vegyünk a szupermarketben Sublime csokit, ami igazán finom, nem véletlen, hogy ez a helyiek kedvenc édessége. Ha Peru gasztronómiájájáról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a teákat sem, amelyek megkönnyítik az alkalmazkodást a nagy magassághoz. Érdemes kokalevélből készült teát inni naponta legalább egyszer, de a helyiek magát a levelet is szívesen rágcsálják. Nekik ez a kulturájuk része. A másik tea a muna, egyfajta mentalevélből főzött ital. Ez szintén számos jótékony hatással bír a szervezetre, javítja a gyomor működését, segíti az emésztést.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5616774766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örömhernyó 2021.12.07. 01:22:38

Minden ellenkező híresztelés ellenére a modern perui konyha nem az inkáktól származik, hanem egy nagyon tudatos kormányzati marketingkampány futtatta fel a turizmus fellendítése érdekében, hogy ne csak ayahuasca szertartásokra utazzanak oda a nyugati turisták. Innen jön a ceviche népszerűsége is.

"Igazán különleges a chicha morada is, amely annak ellenére, hogy egy speciális fajta kukoricából készült ital, íze mégis igen édes" - Annak ellenére? Talán pont amiatt, hogy kukoricából készült... Meg fogsz lepődni, a kukorica alapból édes. Bonts fel egy konzerv kukoricát, kóstold meg, mindenféle hozzáadott cukor nélkül is nagyon édes.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2021.12.07. 04:32:54

Ilyen kategorikus megállapításokat nem tennék:
"A perui levesek nem tartalmaznak húst,.."
(idézet a posztból) gondolva a Nazca környékén az utcán 1 sol-ért (2002 !) evett csípős pacallevesre.
A posztban vártam volna fényképet sült tengerimalac evésről (nekem Cuzco-ban megvolt) valamint nem véletlenségből rágják a kokacserje levelét, hanem a magasságváltozás, magasság okozta légnyomás csökkenés elviselésére jó.
Másik szemet szúró hiba, hogy az "INCA KOLA" (el sabor del perú) helyesen "k" betűvel írandó, mert ott így írják és nem "c"-vel. A gasztronómiához tartozó érdekességként elmondtam volna, hogy a cuzcói katedrálisban az utolsó vacsora képen a báránysült és keserű saláta helyett kukorica, krumpli és sült tengerimalac látható!
Felszínesnek tartom az írást, mert felsorol néhány közismert tényt de konkrét információt, képet, receptet nem ad. Persze ahhoz ott kellene élni...
De azért mégis tetszett, mert egy pillanatra visszarepített gondolatban abba a szép és büszke országba.

Walter_Dornberger · www.jagger.hu 2021.12.07. 06:48:57

Bocsánat, igazából a sült tengerimalacos kép van a posztban, bár első blikkre nem ismertem fel, mert bundás volt. Amit én ettem, az teljesen sima ropogós bőrű volt, és egybe volt sütve, de a lábai négyfelé álltak. a feje természetesen rajta volt. köszi a posztért, mert szép emlékeket idéztek!
süti beállítások módosítása