Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Arab gasztronómia

2020. december 16. - szaz orszag

Az Egyesült Arab Emírségek multikulturális társadalmának köszönhetően az ország gasztronómiája is rendkívül színes napjainkban. Nagyban hatott rá a szomszédos országok konyhája, például az ománi, de közel-keleti és tipikus ázsia vonásokat is megfigyelhetünk benne. Mivel egy muszlim országról beszélünk, így első sorban fontos megemlíteni, hogy ők nem fogyasztanak disznóhúst, illetve alkoholos italokat. Hasonlóan a kóser szabályokhoz, a halal étkezésben is tilos a vér fogyasztása, és az olyan állatok húsa is tiltott, aminek karma van, vagy húst ezik. Ezen kívül az alapanyagok feldolgozását is jelentősen korlátozzák, az elkészítési módot pedig szigorúan szabályozzák.

Az alapanyagok közül a legfontosabbak a hús, a gabonafélék és a tejtermékek. A húsok közül legnépszerűbbek a bárány és a birka, de azért néha esznek csirkét és borjút is. Emellett gyakran kerül hal, tengergyümölcsei, illetve zöldség az asztalra, például paradicsom, uborka, cukkini és padlizsán. A fűszerek közül leginkább sáfrányt, kakukkfüvet, kardamomot és kurkumát használnak az ételek ízesítésére, a köretek közül a rizs és a lapos kenyér a legnépszerűbb. A sok egzotikus gyümölcs közül a datolya és a mangó a legtipikusabb errefelé.

A népszerű előétel, illetve szósz a szezámmagból készült tahinimártás, illetve a zatar nevű, zöld színű fűszerkeverék, amely kakukkfűből, oregánóból és más zöldfűszerekből készül. Ehhez is pirított szezámmagot kevernek, ami a különleges ízét adja. Ezt például gyakran használják péksütemények ízesítésére is. Szintén sok helyen kérhetünk taboulét, ami hagymából, paradicsomból, búzadarából, petrezselyemből készült saláta, melyet borsmentával, citromlével és olívaolajjal ízesítenek. Ezt elsősorban előételként fogyasztják, de köretnek is lehet kérni főételek mellé. Ez egy magas rosttartalmú, és igazán tápláló étel.

Kezdvelt étel a shawarma, amely kicsit emlékeztet a világhírű gyrosra, hiszen a húst itt is nyárson sütik. Leggyakrabban bárányt vagy csirkét kérhetünk az ételbe, de esetenként marhát vagy pulykát is választhatunk. A húst egy vékony lepénybe teszik paradicsom, hagyma, saláta, hummusz, tahini szósz és egyéb savanyúság mellé, majd a lepényt feltekerik. Azért is népszerű ez az étel, hiszen akár útközben is fogyaszthatjuk a közkedvelt street foodot.

arab_2.jpg

Mivel ugye alkoholt csak igen ritkán és szigorú körülmények között fogyaszthatnak, így előtérbe kerülnek a nem alkoholos italok. Gyakran isznak tehát a kávét és a teát, melyeket izgalmas fűszerekkel tesznek egyedivé. Ilyen például a kardamom, a menta vagy a sáfrány. Emellett érdemes kipróbálni a nekünk igen egzotikus 100%-os gyümölcsleveket. Mi szinte minden nap ittunk mangólevet, de kóstoltunk guava nektárt is, de friss ananász és narancslevet is lehet kapni, amit az szemünk előtt préselnek. A desszertek között is bőven akadnak finomságok, amiket érdemes megkóstólni. Az egyik legnépszerűbb édesség a luqaimat, amely olajban kisütött kis gombócok, melyeket szezámmagban forgatnak meg, és datolyamézzel édesítenek. A másik, amit érdemes megkóstolni a mehalabiya. Ez egy rózsavízzel és pisztáciával ízesített puding.

Ugye már említettem, hogy az Emírségek népessége nagyon vegyes, így a multikulturális országban rengetek indiai, libanoni és más ázsiai éttermet találunk, de a helyi éttermekben is találhatunk például falafelt, currys csirkét, vagy bárány kebabot. Ez teljesen megszokott. Dubajban az emberek leginkább a plázákban járnak vacsorázni, hiszen ott hatalmas az étteremválaszték, így mindenki megtalálja a kedvére való konyhát. Nekünk nagyon érdekes volt látni, hogy a muszlim hölgyek, akik nikábot, vagyis arcot eltakaró kendőt viselnek, az étkezéshez sem veszik le a ruhadarabot, hanem minden falat előtt elhúzzák a szájuk elől a fátylat. Nekik ez így természetes.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr116345608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solar flare 2020.12.17. 11:33:46

"Kezdvelt étel a shawarma, amely kicsit emlékeztet a világhírű gyrosra"

Kicsit emlékeztet? Gyakorlatilag ugyanaz az étel. Az a különbség, hogy a görögök disznóból _is_ csinálják.

Kedélyes Paraszt 2020.12.20. 12:03:53

Említed, hogy karma nem lehet egy elfogyasztott állatnak. A csirkének nem karma van?
süti beállítások módosítása