Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Svédország gasztronómiája

2020. szeptember 18. - szaz orszag

A skandináv konyha az egyik legkevésbé ismert terület az európai gasztronómián belül, de egyes fogásai egyre nagyobb ismertségre és népszerűségre kezdenek szert tenni napjainkban. A svéd konyha egészen a vikingekhez nyúlik vissza. A fogásaikat már akkoriban is a füstölve, pácolva és sózva készítették, hiszen úgy kellett elkészíteniük az ételeket, hogy az sokáig kitartson, hiszen a téli hónapokban nehéz volt élelemhez jutni

A svédek a hosszú, hideg telek miatt kevés zöldséget fogyasztanak, de annál több halat és húst, a csirke viszont ritkaságnak számít. A vitamint ezért bogyós gyümölcsökből igyekeznek pótolni, melyekből lekvárt és mártásokat készítenek. Szeretik a gyökérzöldségeket, főleg a krumplit, ami gyakori köret. Az ország erdeiben sok gomba is terem, így ezeket is gyakran fogyasztják. Általában háromoszor étkeznek egy nap, nap közben pedig előszeretettel isznak meg egy-egy kávét péksütemény kíséretében.

A svéd konyha legikonikusabb fogása a svéd húsgolyó, aminek az alapanyaga lehet sertéshús, borjú vagy marha. Darálthúsból, hagymából, tojásból, tejből és zsemlemorszából formázzák a gombócokat, melyeknek a különleges ízét a szerecsendió adja. A mártással leönött húsgolyót bogyós gyümölcslekvárral és burgonyával szolgálják fel. Azonban tésztaételekhez is bátran párosítják. A svédek kreatívságát jellemzi a pytt i panna nevű étel is, amely lényegében a maradékokból főzött egytálétel. A hozzávalói tehát krumpli, egy kis hús, tükörtojás, cékla, olaj, illetve bármilyen zöldség.

sved_8_blog.jpg

A svédek másik nemzeti étele a hering. Ez a legnépszerűbb halfajta az országban, amit sokféleképpen készítenek; marinálják, savanyítják vagy sütik. Sok lazacot is fogyasztanak, amit citrommártással esznek, illetve kedvelt a rákos szendvics is. A svédasztal szintén svéd találmány. A történetéről annyit tudni, hogy a XIV. században jelent meg először az országban a különböző fogásokat kínáló állóbüfé. Ez magában foglalja a különféle halakat, illetve kenyereket és sajtokat.

sved_4_blog.jpg

A svéd kenyér elengedhetetlen része a reggelinek is. A kenyér magas rozstartalmú rizslisztből készül. A készítése 500 éves hagyománnya bír, az alakja pedig kerek vagy háromszög alakú. Érdekesség, hogy ez a kenyér a sütéstől számítva akár egy évig is eláll. Hozzá sajtot, kaviárt, felvágottat esetleg tojást esznek. Népszerű még a ropogós lapkenyér is, illetve a zabkása, amit tejjel és lekvárral társítanak.

Svédországban fontos étkezés a délutáni kávézás, ez számukra egy igazi szertartás. Ilyenkor egy nagy bögre kávét kell inni, amihez gyakran fahéjas csigát is esznek. A kelt tészta alapon nyugvó tekercset fahéjas cukorral töltik. Ezt természetesen nem csak délután lehet enni, vannak, akik reggelire fogyasztják. Karácsonykor pedig gyömbéres kekszet esznek a svédek. A desszerteknél meg kell említeni a cukorkákat is, amit a svédek szombatonként bűntetlenül fogyasztanak. Ilyenkor egy átlagos 4 fős svéd család körülbelül 1,2 kg édességet fogyaszt. A legtöbb boltban találunk ilyen cukorkáspultot, ahonnan egy zsákba válogathatunk a rengetegféle edességből, majd a zacskó súlya alapján kell fizetni érte. Svédországban sok fajta tortát is lehet kósolni, ezeknek mind elég magas a cukortartalma.

sved_3_blog.jpg

Az italoknál már említettük a kávét. A svédek a 6. legnagyobb kávéfogyasztó ország a világon. Szinte hihetetlen, de évente több, mint 8 kiló kávét fogyasztanak fejenként. A skandinávok főként hétvégenként isznak alkoholt. Az alkoholos italok közül a sör és az almabor a legnépszerűbb, de ottlétemkor körtebort is ittam. Fontos még megemlíteni az aquavitet, amely burgonyából és gabonafélékből párolt gyógyfüvekkel ízesített jéghideg pálinka. A nem alkoholos italok közül pedig a julmust nevű italt kell megemlíteni, amit csak ritkán, karácsony környékén lehet kapni. Ez egy kólaízű üdítőital.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr8016206256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2020.09.19. 22:56:45

A svéd konyha tud pozitív meglepetéseket produkálni, ugyanez a norvég kopnyháról nem mondható el.

arncht 2020.09.20. 09:39:42

A svedek sokmindenhez ertenek, de a fozes nem tartozik kozejuk.

A_csendes_többség_tagja 2020.09.21. 09:01:32

Azért a rénszarvas steak és burger nem igen található meg Skandinávián kivül.
A rántott hús is másképp készül mint nálunk. És svájci szeletnek hivják.
A saláta része ebédnek, vacsorának, egészségesebben is esznek.

Aki egy országra azt mondja, hogy "nincs konyhája" az szimplán nem ismeri az adott országot. Valszeg csak csoporttal és szállodában járt arrafelé.
süti beállítások módosítása