Kitti:
Nagy focirajongó vagyok. Különösen szeretem az Európa- és Világbajnokságokat. Aki járt már ilyen eseményen, érti, hogy miért. Az egész olyan, mint egy hatalmas karnevál. Mindenki nemzetiszínű pólót, zászlót vagy az országra jellemző jelmezt visel, az arcukra festik az ország zászlóját, és bármilyen hihetetlen, fele-fele arányban vannak férfi és női szurkolók, úgyhogy egyáltalán nem a focihuligánokra kell gondolni. Inkább mindenki buszkén viseli a saját nemzetiségét és mindenki mindenkinek a barátja. Még akkor is, ha előző nap éppen legyőzte a csapatja a mi országunkét. A szurkolók együtt éneklik a dalaikat, mellyel az országukat és a nemzeti válogatottat bíztatják, vagy éppen az ellenfelet gúnyolják. Sajnos mivel a magyar válogatott nem szokott túl sűrűn kijutni az EB-kre, így 2012-ben ismét kénytelen voltunk két olyan ország párharcát megnézni, mely kedves a szívemnek.
A 2012-es Foci EB-t tehát Ukrajna és Lengyelország rendezte közösen. Mivel a svéd-francia csoportmeccset Kijevben rendezték, így nem volt kérdés, hogy irány Ukrajna. Nem tagadom, sokan próbáltak lebeszélni, de én nagyon örülök, hogy elmentünk, mert 2014-ben kitört a Kelet-ukrajnai háború, így volt szerencsém egy olyan időszakban látni az országot, ami sokáig nem tért vissza. Mindenki felszabadult volt és vidám. A meccsre a belépőjegyet márciusban kérvényeztem az UEFA honlapján. Mivel semleges szurkoló voltam, így nem kellett különösebben megküzdeni a jegyemért. 3. kategóriásat vettem, ami még mindig elég rossz helyre szólt. A jegy segítségével nekem ingyen volt a tömegközlekedés a meccs napján.
Vonattal mentünk Budapestről fekvőkocsival, reggelre értünk Kijevbe. A határon gyorsan kitöltöttünk egy nyomtatványt, utána megkaptuk a vízumot. Gyorsan elfoglaltuk a szállást, és indultunk is várost nézni. Utunkat a Szent Szófia Székesegyháznál kezdtük. A város ikonikus tere a Függetlenségi tér, itt volt a Fan Zone, ahol a szurkolók gyülekeztek. Innen indult a tömeg az Olimpiai Stadionhoz, ahol a meccset rendezték. Tényleg minden jó hangulatban telt, nekem nagyon pozitív élmény maradt Ukrajna és Kijev. Másnap megnéztük a többi nevezetességet, elmetróztunk a Dnyeperhez, valamint megnéztük a Pecserszka Lavra Barlagkolostort is. Délután pedig vonatra szálltunk, és reggelre ismét Magyarországon voltunk.
Pár évvel később pedig egy kárpátaljai autós túrára indultunk. Addigra már a környező országok határ menti területeit mind bejártuk, így Kárpátalja se maradhatott ki. Budapestről az M3-as autópályán közelítettük meg, egy hétvégét töltöttünk itt. A határt Tiszabecsnél léptük át, Beregsuránynál jöttünk vissza, mivel ez a két határ nem annyira forgalmas. Azért így is odafelé egy, visszafele kettő óra volt átjutni rajta. A szállásunk Nagyszőlősön volt, de ellátogattunk Husztra, Beregszászra és Munkácsra is. Bár az utak bőven hagynak maguk után kívánnivalókat, a táj nagyon szép, főleg ősszel, amikor még napközben jó meleg volt. Még ezeken az utakon is voltak kamionok, de azért jól lehetett közlekedni. Engem jobban zavartak a falvak macskaköves útburkolatai, szerencsére a kocsink jól bírta a megpróbáltatásokat. Huszt legnagyobb nevezetessége a Kölcsey Ferenc által híressé tett romvár, a Cyril-Methodius székesegyház és a Szent Erzsébet templom. Nagyszőlősön szintén szép templomok vannak, például a Svyato Troitsky ortodox templom. A Munkácsi Vár pedig rendkívül szép, nagy és jó állapotban van. Ezen kívül Munkácson érdemes megnézni a piacot és a sétálóutcát is. Beregszász még vasárnap reggel is nagyon élt, ez a kárpátaljai magyarság fővárosa. Itt is van egy szép református templom, városháza és a Verke folyó partja is nagyon kellemes. A határátlépés után visszaindultunk Budapestre az M3-as autópályán, estére értünk haza.
