Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Litvánia: Akik példát mutatnak kitartásból

2019. február 07. - szaz orszag

Kitti:

Minszkből vonattal érkeztünk Litvániába, Vilniusba. Bevallom, különösen ezt a részét vártam már a balti kirándulásunknak, mert Litvánia történelme és kultúrája már akkor megfogott, amikor csak olvasgattam az országról. Gyorsan elfoglaltuk a szállásunkat, majd felkerekedtünk, hogy megnézzük a fővárost.

Vilniusban rengetek szép templom található, nekünk legjobban a Mindenszentek és a Szent Kázmér Templom tetszettek. Végigsétáltunk a Didzioji utcán át a város főterére, ahol a Vilniusi Katedrális és harangtornya áll. A tér közepén találunk egy furcsa követ „STEBUKLAS” felirattal. Ez a szó azt jelenti litvánul, hogy csoda. Ezért, ha itt háromszor megfordulunk a kövön állva, és kívánunk valamit, az teljesülni fog. Egy próbált legalább megér! Innen nem messze található a Gediminas-torony. A Vilnia folyón átkelve megérkeztünk a Kalnu Parkba, ebben található a város jelképének számító Három kereszt. Megéri ide felkapaszkodni, hiszen így madártávlatból szemlélhetjük meg a város csodás panorámáját.

Ezután helyi busszal elutaztunk a Vilniustól kb. 30 kilométerre található Trakai városába. Kevesen tudják, hogy az egykori Litván Nagyfejedelemség a Balti-tengertől egészen a Fekete-tengerig terjedt, azaz körülbelül a tízszerese volt jelenlegi méretének a XV. században, magába foglalva Fehéroroszországot, Ukrajna és Oroszország egy részét is. Egy ideig pedig még Trakai is volt a fejedelemség fővárosa. A történelmi városka tele van csodás faházakkal, de a legnagyobb vonzereje mégis a tóparton, egy szigeten álló Vár. A várat egy hídon át lehet megközelíteni, valóban gyönyörű képeket lehet készíteni a tóban tükröződő élénk színű várral. Igazából nem is ez az egyetlen tó errefelé, a régióban több mint kétszáz kisebb-nagyobb tavat találunk. Megvártuk a naplementét, majd visszautaztunk Vilniusba, ahol az estét töltöttük.

Viniusba visszaérve még felkerestük az Uzupis nevű kerületet, ami nemcsak az Unesco Világörökség része, de ez egy független állam is; 1997-ben nyilvánította magát függetlennek. Egyébként egy bohém művész negyed tele kávézókkal és galériákkal. A Didzioji sétálóutcába visszatérve, ahol egyébként számos étterem és szuvenír bolt található, megismerkedtünk a litván gasztronómiával, megkóstoltuk a híres „Zeppelin” nevű ételt, ami burgonyából és lisztből készült, hússal töltött gombócokat takar, melyeket tejföllel és szalonnával ízesítenek. Az ízük igazán egyedi, de nekünk tetszett.

Másnap elutaztunk Litvánia negyedik legnagyobb városába Siauliaiba, hogy felkeressük a Keresztek-hegyét. A zarándokhely 12 km-re található a várostól, ahová helyi busszal jutottunk el. A buszmegállóból ugyan még kellett olyan másfél kilométert gyalogolni, de a látvány garantáltan életre szóló élményt okoz. A domb egy középkori földvár maradványa, amely a 19. században vált nemzeti szimbólummá. Az orosz uralom elleni felkelést túlélő, mélyen katolikus litvánok kezdtek ide feszületeket állítani, és annak ellenére, hogy a szovjetek több alkalommal is megpróbálták a zarándokhelyet megsemmisíteni, rövid időn belül újabb kereszteket hordtak a dombra a helyiek, életben tartva a nemzeti ellenállást. Jelenleg több mint százezer feszület található itt, és a számuk továbbra is folyamatosan nő. Engem nagyon megérintett a hely szelleme; átéreztem a rengeteg fájdalmat, melyet a litvánok átéltek azokban az időkben, de ugyanakkor mégsem vesztették el az erőt az ellenállásra és a reményt, hogy egyszer független ország legyenek, ami végül 1990-ben meg is történt.

Végül visszatértünk Siauliaiba, és busszal továbbutaztunk Riga irányába, így tehát elmondhatjuk, hogy végigutaztunk ezen a csodás országon. Útközben leginkább tavakkal, erdőkkel és mocsarakkal tarkított sík vidéken utaztunk. Én nehéz szívvel hagytam el Litvániát, ami még a várakozásaimat is felülmúlta.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6114612716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása