Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Marokkó: Eljutottunk Afrikába

2018. október 18. - szaz orszag

Kitti:

A spanyolországi Tarifából hajóztunk át Marokkóba, Tangerbe. Egyszer egy nyarat spanyolországi Marbella mellett töltöttem egy nyaralófaluban, és egy hotelben dolgoztam. A hotel kirándulásokat szervezett Marokkóba, de sajnos akkor nem sikerült eljutnom Tangerbe. Ezért ez a hely nekem már egy ideje a bakancslistámon volt. Mikor együtt visszatértünk Andalúziába, nem csak Spanyolországot néztük meg, összekötöttük egy utazással Marokkóba.

Minket Algecirasból vittek busszal a tarifai kikötőbe, ahonnan indult a hajó Tangerbe. Még az utolsó pillanatban is változtattak a menetrenden, szerencsére mi időben ott voltunk, így ez nem okozott nekünk problémát. A hajó másfél órán át ment, de az időeltolódás miatt ebből visszanyertünk egy órát. A kikötőből gyalog indultunk várost nézni, mert nem volt messze a belváros. Megkerestük a Nagymecsetet, a Kasbah erődöt, valamint ettünk tajine-t, ami marokkó nemzeti étele; ez egy cserépedényben készült egytálétel. Ezután taxival mentünk a vasútállomásra, ami elég messze volt. Marokkóban kaotikus a városon belüli tömegközlekedés, így érdemes taxit fogni, aminek nem vészes az ára.

Mi még aznap elvonatoztunk Rabatba, ahol a következő két éjszakát töltöttük. Egy tipikus marokkói házban laktunk az óvárosba, ahol rendkívül vendégszerető volt a tulajdonos: rögtön meg is kínált minket mentateával és süteménnyel. Másnap egész napos kirándulásra indultunk Fezbe, ahol megtekintettük az arab világ legjobban megmaradt medináját, azaz óvárosát. Itt gyönyörű mecseteket és medreszéket, vagyis iszlám iskolákat találunk. Az óváros kapuja a gyönyörű Bab Boujloud. De a város leginkább a hangulatáról híres, mivel a helyiek még ragaszkodnak a tradicionális életmódhoz, kézzel készítenek birkabőrből termékeket, amiket hatalmas bőrcserző műhelyekben festenek természetes festékekkel. Ezeket leginkább egy háztetőre felkapaszkodva, felülről tudjuk megnézni. A helyiek szívesen megmutatják a kilátást egy kis borravaló fejében. Hihetetlen volt látni a kikészített bőröket, és hogy még mindig szamarat használnak teherhordásra! Ez egy valóban életre szóló élmény volt.

Másnap reggel volt időnk kicsit sétálni Rabatban, ahol bejártuk a gyönyörű, színes óvárost, és megkerestük az Oudayas Kasbahot, azaz Erődöt is. Innen nem messze található a Hassan-torony, ahonnan remek a kilátás a Regreg folyóra, ami itt ömlik az Atlanti-óceánba. Rabat egyébként az ország fővárosa, ezért rengeteg modern épületet is találunk itt.

Délután továbbindultunk Casablancába, ami egy órára van innen vonattal. A város legnagyobb nevezetessége a II. Hassan mecset, amit volt szerencsénk belülről is megtekinteni. A város rendkívül modern, itt található a Morocco pláza, ami ugyan a külvárosban van, de mégis villamossal könnyedén megközelíthető. Ez bevásárlóközpont egyébként az óceán partján áll.

Este még továbbindultunk Marrakeshbe, ahová éjfélre értünk. Reggel elsétáltunk az óvárosba, az oda vezető úton gyönyörűen kirajzolódtak az Altasz-hegység hófödte csúcsai. Ez a látvány csodálatos keretet adott Marrakesh városának, ahol minden épület vöröses színű, nem csak az óvárosban. Én nagyon örülök, hogy itt fejeztük be a marokkói körutunkat, mert az óváros főtere, a Jemaa el Fna olyan hangulatos, amire örökre emlékezni fogunk: itt láttunk kígyóbűvölőket, majmokat, csináltattunk hennatetoválást, és amint a nap lement, jöttek mesemondók, varázslók, és felállítottak egy csomó standot, és helyben főzték a marokkói konyha legjobb fogásait. Mi is ettünk kuszkuszt, ami hivatalosan egy pénteki étel, de itt még a hét egyéb napjain is ki lehet próbálni. Másnap reggel visszarepültünk Madridba, onnan pedig haza, Magyarországra.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1314280787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása