Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Franciaország: Magyarország győztes meccse a Foci EB-n

2019. március 28. - szaz orszag

Kitti:

Igazából mindketten elég jól ismerjük Franciaországot, ahol már számos alkalommal jártunk, az ország különböző részein. Hozzám egyébként közel áll a francia kultúra is, mert az egyetemen is ezt tanultam, úgyhogy most csak a két közös utazásunkat fogom bemutatni. Az első alkalommal egy törpeállamokat bejáró utazást szerveztünk magunknak. Mint tudjuk, a törpeállamok általában egy nagyobb ország része, vagy mellette találhatóak. Így Olaszországból Franciaországon át Spanyolországba vonatoztunk.

Tehát az ország déli részénél, Provence-Alpes-Cote d’Azur régióba lépve érkeztünk meg Franciaországba, és ezt a régiót jártuk be. Ahogy a neve is mutatja, alapvetően három részre osztható a régió: a Földközi-tenger mentén húzódik a szépséges tengerpart, a Cote d’Azur, tőle távolabb Provence, még északabbra pedig az Alpok kisebb hegyei. Cote d’Azur legfontosabb városai Menton, Eze, Nizza, Antibes, Cannes és St. Tropez. Sajnos nekünk ezúttal nem volt lehetőségünk időt tölteni ezeken a csodás helyeken, ahol egyébként külön már mindketten jártunk, csak a vonatból láttuk a gyönyörű és nevéhez méltóan kék tengert. Viszont Marseille-t megnéztük, ami egyébként a régió fővárosa. Itt már kicsit eltávolodtunk a tengertől, így a szépséges Provence tartományt is sikerült látnunk. Ez a híres vidék méltán vonz annyi látnivalót, valóban festői tájon haladtunk, barátságos kis falvak, levendula és szőlőültetvények között utaztunk. Marseille Európa ötödik legnagyobb kikötője, így értelemszerűen ezzel kezdtük a városnézést. A város legfontosabb látnivalója a központtól kicsit távolabb eső If vára, ami egy sziget áll, és itt raboskodott az Alexandre Dumas regényéből ismert Edmund Dantes, azaz a későbbi Monte Cristo grófja. Itt található még a Notre Dame de la Garde Székesegyház is. Mi ezután továbbutaztunk Spanyolországba.

2016-ban Magyarország kijutott a Foci EB-re, amit természetesen mi sem hagyhattunk ki, így Franciaországba utaztunk, egész pontosan Bordeaux-ba, hogy az Ausztria-Magyarország meccset néztük végig több ezer szurkolóval az Atlantique Stadionban. Ez volt a magyarok egyetlen győztes meccse a tornán, és hihetetlen módon mi ott voltunk! Ha valamire, erre biztosan egész életünkben emlékezni fogunk! Azért, ha már Aquitania régióban jártunk igyekeztünk a francia kultúrával is megismerkedni, megnéztük a Garonne-folyó partját a szépséges hídjaival, a Tőzsdepalotát, a Diadalívet és a Szent András Katedrálist, illetve természetesen megkóstoltuk a híres bordeaux-i bort is.

Mielőtt Bordeaux-ba utaztunk volna, egy napot töltöttünk Párizsban, ahol megnéztük a kötelező látnivalókat; Eiffel-torony, Louvre, Szajna-part, Notre Dame, Diadalív, Moulin Rouge, Sacre Coeur stb. Másnap elutaztunk az Ile-de-France régióban található Chessy-be, ami arról nevezetes, hogy itt található a párizsi Disneyland. Egy napos belépőt vettünk, ami sietve ugyan, de pont elég volt, hogy megnézzük mindkét részét: magát a Disneyland-et és a Walt Disney Studiost. Bár ide első sorban gyerekes családok látogatnak, bőven akad olyan játék is, amit a felnőttek is élvezni fognak, illetve csodaszép épületek és kastélyok találhatóak a parkban, igazán remek időtöltést biztosítva az idelátogatóknak. Nyilvánvalóan Franciaország ezeknél sokkal-sokkal több látnivalót tartogat, most csak három régióját mutattam be az országnak. Bármerre is indulunk, biztosan remekül fogjuk magunkat érezni itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9814721007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása