Hogyan jutottunk el száz országba?

Hogyan jutottunk el száz országba?

Oroszország: Moszkva és Szentpétervár

2019. január 11. - szaz orszag

Kitti:

Egy nagyobb lélegzetvételű orosz-balti kirándulás keretében, az akkoriban újonnan indított fapados géppel jutottunk el Moszkvába, és két napot töltöttünk a pezsgő fővárosban. Viszonylag könnyedén, busszal és metróval jutottunk be a Vnukovo reptérről egyenesen a Vörös térre. Ahogy mindenki sejti, ez a tér az első számú nevezetesség Moszkvában, és a nevéhez illően, a legtöbb épület vörös színű.  A Feltámadás-kapun jutottunk el a térre. Balra található a GUM Áruház, ami egy impozáns pláza, ahol leginkább parfümöket, szuveníreket és édességeket lehet kapni, de kávézó is található benne. Az antik stílusú, de még is modern luxusáruházat belengi a parfümök illata, igazán nagyszerű élmény itt sétálgatni. Vele szemben található a híres Lenin Mauzóleum, ahol Lenin bebalzsamozott holttestét lehet megtekinteni. A tér ékköve a színes Vaszilij Blazsennij templom, ami Moszkva és egész Oroszország jelképe. Innen el lehet sétálni a Moszkva folyó partjáig, ahonnan jól látszik a Kreml. A folyóparton áll még a Megváltó Krisztus Székesegyház, ami a világ legmagasabb ortodox temploma.

A külvárosban is van mit nézni, ezeket a helyeket legjobban metróval lehet megközelíteni. A metróállomások csodaszépek, az összes megálló rendkívül impozáns, a földalatti is sűrűn jár. Az Egyetem megállóig, ahonnan elsétáltunk az egyedülálló Lomonoszov Egyetemig, amely a híres „hét nővér” egyike.  A hét nővér kifejezés a hét monumentális moszkvai épületet jeleni. Az épület valóban óriási, parkkal van körülvéve, és az sok olyan szobája van, amit egyáltalán nem is használnak. Ezután felkerestük a Novogyevicsi kolostort, ami egy szép parkban található a Moszkva folyó partján. Még megnéztük a Győzelem Parkot és a VDNKh parkot. Az utóbbiban található a Moszfilm szobor és többek között az Űrmúzeum is. Ez Moszkva városligete. Mivel május elején jártunk Moszkvában, már nagyon készületek az oroszok a győzelem napi felvonulásra, ennek az egyik próbáját láthattuk este, amikor tankok vonultak fel a városban.

Moszkvából Szentpétervárra éjszakai vonattal utaztunk. A vonatok nagyon sűrűn járnak, mégis dugig tele van mind, annak ellenére, hogy az árak elég borsosak. Szentpétervár legnagyobb nevezetessége a külvárosban található Peterhof kastély. A belépőjegy ugyan nem olcsó, de mindenképpen látogassunk el a gyönyörű palotához, és legalább kívülről tekintsük meg. Az aranyozott szökőkutak és a hatalmas park Szentpétervár egykori pompáját mutatja be. Szentpétervár főterén találjuk a hatalmas zöld színű Téli Palotát, ami jelenleg az Ermitázs Múzeumnak ad helyet. Mögötte folyik a Néva. A folyó túloldalán találjuk a Péter-Pál Erődöt és az Auróra cirkálót, ami sajnos mikor Szentpéterváron jártunk, éppen nem volt ott. Nyaranta éjszakánként felnyitják a Troitskij-hidat, ami a Néva legszebb hídja. A belvárosban található még a csodás Vérző Megváltó temploma, aminek a környékén hangulatos sétálóutcát találunk. Ez a templom a moszkvai Vaszilij Blazsennij szentpétervári testvére.  Mi még felkerestük I. Péter cár lovas szobrát, I. Miklós cár szobrát és az innen nem messze találjuk a Szent Izsák Székesegyházat is. Természetesen a városban még számtalan látnivalót találunk ezeken kívül is, csak a legfontosabbakat írtuk le.

Oroszországot leginkább a vodkáról és a kaviárról ismerjük, de ha itt járunk, feltétlenül kóstoljuk meg a blini nevű palacsintát, melynek tésztája olyan vékony, amennyire csak lehet, és kérhetjük édes töltelékkel, de választhatunk bele húst, sajtot vagy akár kaviárt is. Az oroszok nagyon szeretik a leveseket is, mi kipróbáltuk az autentikus scsi levest, ami káposztából és húsból áll. Természetesen nagyon finom. Nekünk sajnos csak ennyi fért bele az időnkbe Oroszországból, Észtország irányába hagytuk el az országot Ivangorodnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://100orszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1914553552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása